HÍREK 157.

HÍREK 157.

„Hír Tv-s vezető: Az igazság az, hogy kiszolgáltuk a rendszert 

Elég meredek interjút adott a Médiapiacnak Tarr Péter, a Hír TV vezérigazgató-helyettese arról, hogy működött a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó televízió akkor, amikor az oligarcha és Orbán Viktor még jóban voltak.  

Tarr szerint a kormányzati kommunikációért felelős illetékesek mondták meg a televízió vezetésének, hogy „mi a heti aktuális pártüzenet, mire készüljünk, mit kell a műsorokba ágyazni, kit hívjunk meg, ki milyen ügyben nyilatkozzon, hol és mit hangsúlyozzunk.” 

Arra a kérdésre, hogy ha Tarrnak fontos a szakmaiság, akkor miért asszisztált ehhez, a vezérigazgató-helyettes ezt felelte:

Voltak napok, amikor ellenálltunk egy kicsit. De nem akarok nagy ellenzékinek látszani. Az igazság az, hogy kiszolgáltuk a rendszert.

Csak néha megpróbáltunk sajtószerűek maradni. Dobtunk mi szakmailag remek műsorokat is, akadt pár lebuktatós, komoly oknyomozós anyagunk. Már amikor épp nem volt szükség a papagáj-kommandó működtetésére.”

Tarr szerint hiába építi most fel azokat a médiumokat a Fidesz, amiket Habony Árpádon keresztül a közvetlen irányítása alá rendel, ezek nem fognak szakmailag jól működni, éppen azért, amiért annak idején a Hír Tv sem tudott, mert „bele fognak futni az általam már említett szakmai problémába: a kormány üzeneteit kell közvetíteniük mindenáron.”

Tarr úgy emlékszik vissza a gecizős nap utáni időszakra, hogy a Fidesz mindenáron el akarta szívni, rabolni a Simicska-érdekeltségű médiumoknál dolgozó újságírókat. Azt mondta, „először a kulcspozíciókból raboltak, aztán valamilyen ajánlattal vagy fenyegetéssel igyekeztek mindenkit elmozdítani”. De szerinte a távozó vezetőség nem ismerte jól az embereket.

Droidnak, rabszolgáknak tekintette őket, nem tudta, ki valódi újságíró és ki szolga, ki az, aki csak dolgozni jár be, és ki az, aki pártelhivatottságból teszi a dolgát. Elszámították magukat.

A gecizős nap utáni időszakra így emlékszik:

Folyamatos támadások érték a tévét, sorra hagytak el minket kollégák, köztük olyanok, akikben vakon bíztam, ám ők simán hátba szúrtak.

Hírdetés

Volt olyan, aki két nappal a műsora adásba kerülése előtt hagyott itt. Visszanézve, kik menekültek el a hajóról, utólag nyilvánvaló, hogy nagyon is készültek a puccsra.”

Tarr szerint a HírTV-nél „a kemény mag nem a vezetőségből, hanem azokból áll, akik lent, a hajófenéken dolgoznak”. Azt állítja, hogy ezzel együtt egy hónapon át személyesen, telefonon, esti beszélgetéseken győzködte a szerkesztőktől az operatőrökön át mindenkit, hogy ne ugráljanak. És végül sikerült egyben tartani a csapatot.

Arra a kérdésre, hogy a nézők közül kik hagyták el a tévét, Tarr ezt válaszolta: 

A politikailag hardcore csapat. Viccesen azt szoktuk mondani, hogy a CÖF-ösök. 

Arra a felvetésre, hogy Simicska régi harcostársa, Liszkay Gábor is otthagyta őket (és lett a Magyar Idők nevű új lap gazdája), a nyíltan simicskista Tarr azt felelte:

Az emberi része tényleg a legfájóbb.” (Index)

 

Tényleg. Pont így volt, Péter. Egészen pontosan emlékszem. Korbáccsal járt be a „Párt”, és úgy vett rá bennünket, hogy szolgáljuk ŐKET. Egyszerűen nem is volt szabad akaratunk, valóban.

S erkölcsi nagyságodat mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy éve azt mondtad az egyik távozáson gondolkodó műsorvezetőnek, nyugodjon meg, nem lesz itt semmiféle irányváltás, és erre te magad vagy a garancia.

Ez is igaznak bizonyult, Péter.

Hiszen valóban, ha belenéz valaki a Hír Tv műsorába, pontosan ugyanazt kapja, mint egy-másfél évvel ezelőtt. Tényleg semmi változás.

Mindössze annyi történt, hogy ti bizony, mind-mind megigazultatok. Csintalan Sasával az élen, akinek hiába könyörögtünk annak idején, hogy ne tegye, mégis belépett a Fideszbe. Talán azért, mert úgy érezte, ha már egyszer pénzért tett „szívességet” Simicskának (meg a leendő „rendszernek”), akkor az árulást úgy feledtetheti legjobban, ha egészen részévé válik annak. Mondjuk úgy, ha kiszolgálja azt a „rendszert”.

Ő is megigazult azóta.

Mert ti ahhoz a fajtához tartoztok, amely folyamatos megigazulásban van. S a megigazulás következő grádicsa az lesz, amikor majd úgy teszitek bele a nyelveteket a Jobbik valagába, mintha szent ostyát vennétek éppen magatokhoz. Ez legkésőbb 2017 őszén fog megtörténni, kedves Péter.

Jó lenne, ha akkor nem várnál, hanem nyomban adnál egy a mostanihoz hasonló „coming out-os” interjút, a kiszolgálásról.

Addig is: mélységesen szégyelld magad. 


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »