HÍREK 129.

HÍREK 129.

„Gyilkosságért állíthatják bíróság elé a hollandot, aki ISIS-eseket ölt Szíriában

Letartóztattak egy volt holland kommandóst Hollandiában. A csak Jitse A. néven emlegetett exkatona a YPG kurd milícia oldalán harcolt az ISIS ellen a szíriai polgárháborúban. A holland hatóságok gyanúja szerint a harcokban meg is ölhetett ISIS-eseket, márpedig a holland törvények szerint a holland állampolgárok még külföldön sem alkalmazhatnak erőszakot, ölni meg pláne nem ölhetnek.

A-t szerdán tartóztatták le, pénteken a Rotterdami bíróság szabadlábra helyezte, de útlevelét elkobozta, és kötelezte, hogy hetente jelentkezzen a rendőrségen.

A holland ügyészség gyilkossági kísérlettel és emberöléssel gyanúsítja, ez ügyben nyomoznak.

A. tavaly év elején ment Szíriába. <> – nyilatkozta a Leeuwarder Courant című lapnak.

A. tíz évig szolgált a holland hadsereg légimozgékonyságú dandárjának kommandójában. <> – mondta.” (Via Dutch News, 444.hu)

 

Különösen fontos kis hír ez, ugyanis tökéletesen megvilágítja ennek az EU-nak becézett elmegyógyintézetnek a lényegét. A teljes őrületet, az önellentmondások, a nihilizmus, a liberális ideológia életidegenségének tobzódását, mindazt, ami miatt ez az egész jelenlegi állapotában halálra van ítélve.

Szóval az egykori holland elitkatona megy a börtönbe gyilkosság vádjával, mert a kurdok oldalán harcolt az ISIS ellen. Rendben van, értjük, a holland törvények szerint ölni nem szabad, még külföldön sem. Ez persze felveti a kérdést, hogy ebben az esetben Hollandia miért tart fenn hadsereget, és miért képez ki elitkatonákat? S ez a kérdés megszüli ezt az emléket:

A Mandiner 2014 szeptember 18-án, 19 óra 36 perckor tette közzé a következő hírt:

Hírdetés

„Belgium is jelezte: kész harci gépeket és különlegesen kiképzett egységeket küldeni az Irak területének egy részét ellenőrzése alatt tartó terrorszervezet, az úgynevezett Iszlám Állam ellen az Egyesült Államok vezetésével szervezett erők kötelékébe. Belgiumhoz hasonlóan Hollandia is kész az iszlám terrorizmus elleni nemzetközi koalícióban való részvételre – közölte a Trouw című holland lap. Kormánykörökhöz közel álló forrásokat idézve az újság úgy tudja, hogy a hágai kormány F-16-os vadászgépeket bocsátana a nemzetközi erők rendelkezésére, és szándékában áll fegyverutánpótlással segíteni a muszlim terroristákkal szemben álló kurd egységeket is. A lap szerint az akcióban való részvételről pénteki ülésén tárgyal a holland kormány, a hírek szerint azonban a kormányban nincs ellenzője a tervnek.”

Ez így kicsit furcsa, annak ellenére, hogy a hírből nem derül ki: Hollandia csak az F16-osokat akarja rendelkezésre bocsátani az ISIS ellen, vagy a hozzá tartozó személyzetet is? Ha csak a gépet és egyéb fegyvereket, az arcpirító farizeusság. Ha viszont megy a gépekkel a holland személyzet is, akkor a pilótáknak és a bombázó tiszteknek nyilván parancsba van adva, hogy legfeljebb orosz krémtortát és holland tulipánokat hajigálhatnak lefelé az égből az ISIS állásaira. Mert hát hollandnak ölni nem szabad, még külföldön sem.

De ez legalább megmagyarázza azt a régebbi, de soha el nem évülő iszonyatot, ami szintúgy a hollandok nevéhez fűződik, és amire a MÚLT-KOR című lap így emlékezett nemrégiben: 

„Akik tehetetlenül nézték végig a mészárlást – a srebrenicai ENSZ-békefenntartók tragédiája

Az egykori holland békefenntartók közel harmada számára Srebrenica egyet jelent a kudarccal, a bűntudattal és a poszttraumás stressz szindrómával: 1995-ben az ENSZ megbízásából négyszáz holland katonát küldtek a polgárháború sújtotta Bosznia területére, hogy megvédjék a Srebrenicában tartózkodó bosnyákokat. Ehelyett az egység tehetetlenül nézte végig, ahogy a területre bevonuló szerb katonák több ezer muzulmán férfit és fiút hurcoltak el. Ezt sokan azóta sem tudták feldolgozni – olvasható a dpa német hírügynökség csütörtöki írásában.  

„Srebrenica tönkretette az életem” – mondta a holland Derk Zwaan, aki 19 éves fiatalként, szavai szerint „szinte még gyerekként” vett részt vett az ENSZ kéksisakosainak kelet-boszniai bevetésén, és húsz évvel a borzalmas események után is poszttraumás stressz szindrómával küzd. A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én foglalták el a várost, és a tétlenségre kárhoztatott békefenntartók szeme láttára elhurcolt mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút a következő napokban brutálisan lemészárolták. A vérengzést a Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősítette, a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják.

Srebrenica a nemzetközi közösség kudarcának szimbólumává vált, és ezt a kudarcot sokak számára a Dutchbat nevű holland egység testesíti meg. A hollandok ugyanis harc nélkül adták meg magukat a szerbeknek. Emiatt „gyáváknak” titulálták őket, akik a vádaskodások szerint tétlenül nézték a tömeggyilkosságot. Miközben azóta a srebrenicai mészárláskor történteket meglehetősen árnyalták a kutatók, a hollandokra ragasztott szégyenfolt megmaradt.

Zwaan, a Dutchbat 3 nevű egyesület elnöke úgy vélte, nem tehettek volna semmit sem. „Mindegyikünknek tíz tölténye volt összesen” – magyarázta. Hozzátette, hogy a francia ENSZ-csapatok által ígért légi erősítés elmaradt. „Cserbenhagytak minket. Az ENSZ és a saját kormányunk is” – mondta keserűen az egykori holland katona.”

Ehhez pedig csak annyit tegyünk hozzá, hogy Hollandiától nem is olyan nagyon messzire, egy másik uniós tagállamban, Svédországban, a stockholmi önkormányzat nemrégiben rendeletet hozott a következőkről: Ha egy svéd állampolgár Szíriába vagy Irakba megy, hogy az ISIS OLDALÁN HARCOLJON, majd visszatér Svédországba, akkor a stockholmi önkormányzat SORON KÍVÜL KIUTAL AZ ILLETŐNEK EGY ÖNKORMÁNYZATI LAKÁST, HOGY ÍGY IS SEGÍTSÉK VISSZAINTEGRÁLÓDÁSÁT A SVÉD TÁRSADALOMBA.

Nos tehát, összegezve a dolgokat: Az EU-nak becézett elmegyógyintézet egyik osztályán bíróság elé állítják azt, aki harcol az ISIS ellen, ugyanakkor ugyanez az osztály harci repülőket küld az ISIS ellen, viszont megtiltja katonáinak az ölést, így azt is végig nézeti ezekkel a katonákkal, hogy egy másik hadsereg népirtást hajtson végre.

Ugyanennek az elmegyógyintézetnek egy másik osztálya viszont soron kívüli lakáskiutalással jutalmazza azon tagjait, akik az ISIS oldalán harcolnak.

Mindeközben az egész elmegyógyintézet tisztában van azzal, hogy az ISIS-t konkrétan ki kell irtani. Ellenben ellenőrzés nélkül beenged a területére több, mint egymillió embert onnan, sőt, még meghívót is küld nekik. Aztán, amikor rárobbantják a kávézóit, koncerttermeit meg büféit, akkor bizonygatja, hogy nincs itt semmi látnivaló kérem, pláne nincs összefüggés, mindenki nyugodjon meg és menjen haza!

Na véreim, ezért olyan izgalmas és színes a mi életünk ezen a tájon. 


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »