HÍREK 113.

HÍREK 113.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szakszóvivője szerint az embereket ösztönözi kell arra, hogy gyermeket vállaljanak, nem pedig „lefizetni őket”.

 Barabás Richárd, aki sajtótájékoztatót is tartott a témában, csütörtökön azt mondta az MTI-nek, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kiterjesztése a kommunizmus legkínosabb időszakát idézi, mert akkor lehetett hallani, hogy a családok az anyagi juttatások miatt vállaltak gyermeket.

    A politikus úgy fogalmazott: egyfelől senkitől nem lehet elvárni, hogy előre tudja, tíz éven belül három gyermeke születik, másfelől pedig kizárják a támogatotti körből az egy vagy kétgyermekes családokat. Hozzátette, hogy meglátásuk alapján a Fidesz összes eddigi családpolitikai intézkedése kudarcot vallott.
    PM szerint is ösztönözni kell a gyermekvállalást, de ehhez egy olyan országot kell teremteni  amelyben a szülők biztonságban tudják felnevelni gyermekeiket – szögezte le. Ehhez szükség van arra, hogy a férfiak és a nők egyenjogúságot élvezzenek a munkaerőpiacon – közölte. Emellett támogatni kell a családbarát munkahelyeket, az óvodák és bölcsődék építését valamint jelentős és radikális mértékben meg kell emelni a családi pótlékot és a fizetéseket – sorolta javaslataikat.”

 

Töprengtem, vajon mivel fognak belekötni abba, hogy a kormány a három gyermeket vállaló családoknak tízmillió forint vissza nem térítendő, és további tízmillió forint, maximum 3 %-os, 25 év alatt visszafizetendő hitelt ad, illetve, hogy a kétgyermekes családok esetében is kibővíti és megnöveli a támogatás mértékét.

Hiába töprengtem. Mert a valóság felülmúlt minden képzeletet.

Hírdetés

Az Indexen egy JM monogramú páfrány a következő kérdést tette fel 9 másik kérdés társaságában:

Ki számít gyereknek? Nagyon nem mindegy az sem, hogy a háromgyerekes program kiket tekint majd gyereknek. Most úgy van, hogy a terhesség 24. hete után már gyereknek tekintik a magzatot, és 16 éves korig mindenképpen gyereknek számít, ha az igénylő tartja el. 16 éves kora fölött csak akkor, ha tanul, és nem múlt el 25 éves, vagy legalább egy éve megváltozott munkaképességű. A definíció variálásával szűkíthető lehet az igénylők létszáma.”

Azért vallják be őszintén, ha egy lakatlan szigeten kellett volna töprengeniük, halálbüntetés terhe mellett, ez akkor sem jutott volna eszükbe. Igaz? Na ugye… De ne keressék magukban a hibát. Mindössze arról van szó, hogy mi voltunk gyerekek, volt anyukánk meg apukánk, meg voltak nagymamáink és nagypapáink, ezért soha nem kellett eltöprengenünk azon, hogy mi is a gyerek. Szegény JM egy nyilvános vécé faláról lekapart cuccból lett gyurmázva, így neki ez probléma.

De ezt is messze felülmúlja a PM ratyijának, Barabás Richárdnak csodálatos kis nyilatkozata!

„A kommunizmus legkínosabb időszakát idézi” a kormány intézkedése… Igen. Ez a csúcs. Ezt már biztosan nem lehet alulmúlni.

Isteni szerencse, hogy ennek a kretén baromnak soha nem kell sem tíz, sem 2,6, sem semennyi milliót adni gyerekre…


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »