Hillary Clinton újabb lökéseket kapott

Joe Biden alelnök és a demokraták balszárnyán álló befolyásos Elizabeth Warren is bejelentette, hogy támogatja a volt külügyminiszter, Hillary Clinton elnökjelöltségét. Sajtóhírek szerint ugyanakkor Clinton állítólag fontolgatja, hogy Elizabeth Warrent választja alelnök-jelöltjéül.

Joe Biden, akit korábban sokan nógattak, hogy induljon a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, csütörtökön este bejelentette, hogy támogatja Hillary Clinton elnökjelöltségét. „Ha Isten is úgy akarja, szerintem Hillary Clinton lesz a következő elnök” – fogalmazott Biden.

Támogatás

Az alelnök az Amerikai Alkotmányügyi Társaság rendezvényén vett részt, ahol beszédet mondott arról, miért szükséges minél előbb megtárgyalni és elfogadni Merrick Garland bíró jelöltségét. Garland az a bíró, akit Obama elnök az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi Legfelső Bíróság új tagjának jelölt az elhunyt Antonin Scalia bíró helyére. Biden e beszéd közben fogalmazta meg Clinton elnökjelöltségét támogató mondatát.

Rassisztázás

A beszédben egyébként az alelnök kitért a republikánusok várható elnökjelöltjére, Donald Trumpra is, akit a Trump Egyetem elleni pereket felügyelő Gonzalo Curiel bíró mexikói felmenőire tett – majd visszavont – megjegyzései miatt rasszistának minősített. Biden kifejtette: nem lehet megbízni Trumpban, hogy elnökként tiszteletben tartaná a bírói kar függetlenségét, „vagy azért, mert nem érti, vagy mert nem is érdekli őt”. Biden leszögezte: Trump kommentárjaiból azt szűrte le, hogy az üzletember hajlamos az önkényuralomra és a zsarnokoskodásra. Ismert, korábban az elnök is hasonló íven mozgott, Clintont támogatta és odaszúrt Trumpnak, közben Sanders tovább folytatja reménytelennek tűnő harcát.

Csütörtökön este támogatásáról biztosította Hillary Clintont Elizabeth Warren massachusettsi szenátor is, aki először a Boston Globe című lapnak, majd az MSNBC televízió sztár-műsorvezetőjének Rachel Maddownak fejtette ki álláspontját. Warrent a Demokrata Párt úgynevezett balszárnyának politikusaként tartják számon, s az előválasztási folyamatban mindvégig Clinton vetélytársát, Bernie Sanders szenátort támogatta. Azt követően változtatott véleményt, hogy Obama elnök csütörtök délután bejelentette: Hillary Clinton elnökjelöltségét támogatja. „Azért támogatom Hillary Clintont, mert küzdő típus, van vér a pucájában” – fogalmazott a szenátor.

Nők veszik be Washingtont?

Hillary Clinton nagyra tartja Elizabeth Warrent. Ezt maga Clinton mondta az egyik legjobban értesült amerikai médium, a Politico munkatársának. A demokraták várható elnökjelöltje a nagy vetélytársról, Bernie Sandersről nem szólt dicsérő szavakkal, de Warrent hosszasan méltatta. Kiválóan képzett politikusnak tartotta, akivel mindenképpen szeretne együtt dolgozni. „Warrennak megvan a képessége ahhoz, hogy az alelnököm legyen” – idézte a Politico Clintont. Igaz, a Clintonnal interjút készítő újságírónő azt is megjegyezte, hogy a kölcsönös tisztelet ellenére is, a két politikusnő között nincs szoros barátság.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »