Hillary Clinton ellen lázadoznak a demokratapárti delegáltak

Erőteljes Clinton-ellenes megnyilvánulások törtek a felszínre a Bernie Sanders szenátort támogató delegátusok körében hétfőn, közvetlenül a Demokrata Párt elnökjelöltjéről határozó koncenciójának megnyitója előtt.

Bernie Sanders szenátor, aki hónapokon keresztül Hillary Clinton komoly vetélytársa volt az előválasztásokon, majd néhány héttel ezelőtt – hosszas vonakodás után – mégis támogatásáról biztosította Clintont, hétfőn délelőtt találkozót tartott az őt támogató kongresszusi küldöttek egy csoportjával. Arra buzdította őket, hogy voksukkal Hillary Clintont támogassák, ám a delegátusok nemtetszéssel fogadták a kérést.

Muszáj megválasztanunk Clintont!

fordult a küldöttekhez, akik pfújolni kezdtek. A vermonti politikus nehezen jutott szóhoz, de amikor a terem elcsöndesedett, így fogalmazott: “ma ilyen világban élünk”. Clinton melletti érvként azt ismételte meg, amit vasárnap az egyik televíziós interjújában mondott, hogy “Donald Trump túl veszélyes”. A delegátusok azonban válaszként azt skandálták: “Mi Bernie-t akarjuk!”.

A konvenció megkezdése előtti órák meglehetősen kaotikusak. Az utcákon Clinton-ellenes tüntetők agitálnak, elsöprő többségükben Bernie Sanders hívei, a Demokrata Párton belül pedig nagy viharokat kavar Debbie Wasserman Schultz floridai politikus lemondása. Wasserman Schultz a párt elnöke, akit azért mondattak le, mert immár a WikiLeaks által a hétvégén kiszivárogtatott újabb dokumentumok is alátámasztják Sanders szenátor korábbi állításait, miszerint a demokrata pártvezetés kifejezetten manipulált az ő kárára és Clinton előnyére. A szenátor az előválasztási folyamat során nem egy rendezvényen nyíltan is azt mondta: az előválasztást elcsalják. A hétvégén pedig elsőként ő szólította fel lemondásra a pártelnököt.

Wasserman Schultz utódja Donna Brasile lett, de a konvenció végéig formálisan még a floridai politikusnő a pártelnök. Ám olyan nagy a felháborodás miatta, hogy nem ő nyitja meg a pártgyűlést, és az elkövetkező négy napban sem mond beszédet. Ugyanakkor hétfőn kiszivárgott, hogy esetleges elnökké választása esetén Hillary Clinton őt választaná kabinetfőnökének.

Maga Hillary Clinton azzal állt elő, hogy ő semmit nem tudott a kampányban történt manipulációkról, és kampányfőnöke, John Podestá az egyik amerikai televíziónak hétfőn délelőtt adott interjújában azt állította, hogy a WikiLeaks kiszivárogtatása mögött az oroszok állnak, mert Putyin elnök Donald Trump republikánus elnökjelöltet támogatja. A Clinton Alapítványt egyébként támogatják orosz vállalatok, köztük állami vállalatok is.

Donald Trump republikánus elnökjelölt nem hagyta válasz nélkül azt az állítást, hogy Putyin orosz elnök őt támogatná, s Twitter-üzenetében elutasította a feltételezést.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közben nyilatkozatban jelentette be, hogy megkezdik a vizsgálatot a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott dokumentumok ügyében.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »