Hihetetlen: béremelés lesz a Tescónál!

Jelentős, átlagosan 15 százalékos béremelés lesz július 1-jétől a Tesco áruházakban, amelynek révén a jelenleg szakmunkás bérminimumért (129 000 forint) foglalkoztatott munkavállalók bére országszerte 143 700 forintra emelkedik majd – jelentette be a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke Budapesten a bérrendezést lezáró utolsó tárgyalást követő sajtótájékoztatón.

Sáling József kiemelte: a béremelés révén minden munkavállaló legalább 11 és legfeljebb 24 százalék közötti béremelésben részesül. Az MTI-hez pénteken eljutatott közleményében a Tesco hangsúlyozta:  az idén közel 3,5 milliárd forintot, a tavalyi összeg három és félszeresét fordítja a cég a kiskereskedelmi dolgozók versenyképesebb jövedelmének biztosítására.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »