Hihetetlen: a kancellárt „nem érdekli”, hány bevándorló megy Ausztriába

MTI nyomán

A menekültek számáról szóló vita nem érdekel különösebben, ehelyett inkább az foglalkoztat, hogy miképpen lehet majd integrálni ezeket az embereket és munkát adni nekik – jelentette ki Christian Kern osztrák kancellár szerdán este, miután az osztrák politikai életben egy napja folyik a “számháború” az érkező menekültek pontos számáról.

Korábban, még a Werner Faymann által vezetett osztrák kormány 37 500 főben határozta meg a befogadás felső korlátját. A döntés szerint amennyiben idén többen érkeznek, Ausztria lezárhatja a határait. A korábbi hivatalos közlések szerint 22 ezer menekült érkezett idén Ausztriába, így várhatóan már szeptemberben elérik a kitűzött felső értéket.

Christian Kern kedden 11 ezer emberről beszélt. Ebben az esetben nem számolták a családegyesítéssel érkezőket, és azokat sem, akiket a dublini egyezmény értelmében visszaküldtek más országokba. Néhány kormánytag és az Osztrák Néppárt (ÖVP) soraiból tiltakoztak a kancellár által közölt számok ellen. A szociáldemokrata védelmi miniszter arra figyelmeztetett, hogy a kormány hitelessége múlhat azon, milyen számokat közöl a lakossággal.

A kancellár odaadó szavait némileg az is beárnyékolja, hogy előző éjjel gyújtogatás miatt égett le egy menekültközpont a felső-ausztriai Altenfelden településen.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »