Hiányszakmák országa

Van még Budapest belvárosában olyan kávézó, ahol nem keresnek gyakorlott pultos lányt? Van az országban olyan fémipari cég, amelyik nincs híján ügyes hegesztőknek? A cégek körében végzett felmérésekből kiderül, egyre több az olyan vállalkozás, amelyik nem talál megfelelő munkaerőt. De nem csak a fent említett szakmák képviselőiből van hiány, szoftverfejlesztőből, víz- és gázszerelőből, pékből, egészségügyi dolgozóból sincs elég. És a sort hosszan lehetne folytatni.

Ezt is megértük: Magyarországon munkaerőhiány van. Akkora, hogy állítólag már a gazdaság növekedését fenyegeti. Ez persze nem azt jelenti, hogy Magyarországon ne lenne munkanélküliség – az álláskeresők száma az aktívakéhoz viszonyítva 6,5 százalék –, csakhogy az állástalanok többségéből nem válik egyik napról a másikra piacképes tudással rendelkező munkavállaló. Még azokból sem, akik hónapokat töltenek a közmunkaprogramban.

Íme a sokat emlegetett társadalmi szakadék: a cégek arra panaszkodnak, hogy nem találnak munkaerőt, az állástalanok pedig arra, hogy nem találnak munkát. A munkáltatóknak talán a szemükre lehetne vetni, ha többet fizetnének, akkor könnyebben betölthetnék az üres álláshelyeket. Az állástalanoknak is fel lehet róni, hogy jobb lenne, ha siránkozás helyett kitanulnának valami jó szakmát. Csakhogy a nemzetközi példák azt mutatják, hogy állami ösztönzés nélkül szinte lehetetlen felfrissíteni egy kiszáradóban lévő munkaerőpiacot. A kormány feladata ez esetben az lenne, hogy minél hatékonyabban segítse a munkanélkülieket egy életképes szakma elsajátításához. De arról is gondoskodnia kellene, hogy eltűnjenek a piacról azok a cégek, amelyek nem kevés pénzért kínálnak képzéseket, de olyan alacsony színvonalon oktatnak, hogy végzőseiknek esélyük sincs elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Épp azokat csapják be, akik nem ülnek karba tett kézzel, hanem próbálnak alkalmazkodni a piac követelményeihez. Továbbá az is a kormány feladata lenne, hogy a munkáltatói terhek csökkentése révén lehetővé tegye, hogy a cégek magasabb bért fizessenek a dolgozóiknak.

A munkaerőhiány egyik legfőbb oka a kivándorlás. Az IMF napokban publikált jelentéséből kiderül, hogy a kelet-európai országokat az elmúlt években húszmillió munkavállaló, a lakosság öt százaléka hagyta el magasabb fizetés reményében. A valutaalap szakemberei arra figyelmeztetnek, hogy a keleti országok soha nem fognak felzárkózni a nyugatiakhoz, ha az adófizetők pénzén kitanított munkavállalóik jelentős része Németország vagy Nagy-Britannia GDP-jét gyarapítja.

Ne ringassuk magunkat illúziókba: akkora lemaradásunk van a bérek tekintetében, hogy azt nem lehet rövid távon áthidalni. De ez esetben a kis lépések politikája sem célravezető. Igaz ugyan, hogy a hazai bérek az utóbbi időben emelkedtek, csakhogy Magyarországon a fizetések nemcsak Ausztriához, hanem Szlovákiához vagy Csehországhoz képest is alacsonyak. Az IMF adatai szerint a magyar átlagfizetés – a lengyelhez hasonlóan – az uniós átlagbér 65 százaléka, míg a szlovák a 75, a cseh pedig több mint a 80 százalékát teszi ki.

Ebből következik, hogy a kormánynak többé nem kell alacsonyan tartania a béreket csak azért, hogy Szlovákia helyett nálunk építse fel összeszerelő üzemét valamelyik kóbor multi. Ma már nem azért nehéz hazánkba csalogatni őket, mert drágán dolgoznak a munkavállalóink, hanem azért, mert nincs, aki odaálljon a szalag mellé. És ha továbbra sem történnek komoly ösztönző lépések, nem is lesz több munkaerő. Hacsak a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és a gyáriparosok által emlegetett több tízezer „kulturálisan beilleszthető” munkavállaló ki nem húzza a gazdaságot a csávából.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 23.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »