Hiába várják a kártérítést a gazdák, nem biztos, hogy fizet a minisztérium

Hiába várják a kártérítést a gazdák, nem biztos, hogy fizet a minisztérium

Komoly károkat szenvednek a gyümölcstermesztők a már két éve tartó tavaszi fagyok miatt. Míg a 2016-os szezonban kisegítette őket az állam anyagi kártérítéssel, addig a 2017-es idényben hiába vártak hasonlóra.

A 2016-os tavaszi fagyok miatti károkra országszerte 102 gyümölcstermesztő kapott összesen 3 és fél millió eurós kártérítést a Földművelésügyi minisztériumtól. Tavaly hiába tizedelte a termést a tavaszi fagy, a mai napig nem kaptak támogatást a károk enyhítésére a gazdák.

A polnoinfo.sk-n megjelent cikk szerint Michal Feik, a minisztérium sajtótitkára azt nyilatkozta, hogy még feldolgozás alatt állnak a 2017-es adatok, melyeknek eredményeit legkésőbb februárra várják.

A gyümölcstermesztők szerint azonban az adatokat már régen leadták, hiszen a fagykárokat már tavasszal meg tudták állapítani.

Vázolta a helyzetet Marián Varga, a gyümölcstermesztők uniójának elnöke.

A várt támogatást a gazdák a kármegelőzésre szerették volna fordítani, viszont egyelőre kérdéses, hogy egyáltalán kapnak-e majd bármekkora összeget is.

Körkép.sk

Nyitókép: pixabay.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »