Hiába tiltakozott a baloldal, felavatták a Horthy-szobrot Budapesten

Hiába tiltakozott a baloldal, felavatták a Horthy-szobrot Budapesten

Felavatták szombaton Budapesten egy III. kerületi szálloda udvarán Horthy Miklós szobrát. Ez egy hónapon belül már a második emlék, amit az egykori kormányzónak állítottak: májusban Kálozon, a Zichy-Széchényi-kastély kertjében állítottak szobrot Horthynak. Abban az esetben először ugyan egy perkátai közterületre tervezték a szobrot, de a nagy ellenállás miatt elvitték a kálozi magánterületre.

Horthy

Hírdetés

A mostani szoborállítást a Magyarok Világszövetsége szervezte, az esemény meghívóján szerepelt az is, hogy a szervezet elnöke, Patrubány Miklós is beszédet mond.

A meghívóban Attila Nagykirály Hotel-nek nevezett csillaghegyi szálloda épülete, amelynek udvarán a szobrot felavatták, épp annyira eklektikus stílusúnak tűnik fotósunk felvétele alapján, mint maga a műalkotás.

Az esemény előtt több civil szervezet és a DK is tiltakozott. Földi Judit, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja szerint elfogadhatatlan, hogy Horthy Miklósnak több szobra is van országszerte, az avatóünnepségekhez pedig szerinte a Fidesz is asszisztál. „Horthy, hogyha nem is bizonyítottan, de háborús bűnös, részt vett nagyon-nagyon sok magyar zsidó deportálásában” – hangsúlyozta a politikus.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »