Hiába az ígéret, nincs kiépített csatornahálózat

Hiába az ígéret, nincs kiépített csatornahálózat

2013 őszére ígérték, de máig sem készült el a szennyvízberuházás a Dunaharasztihoz tartozó Paradicsomszigeten. Az ingatlantulajdonosok szerint százezreket szedtek be tőlük önrész gyanánt, de kétséges, hogy a pénzükért cserébe valaha rákötik a házukat a csatornahálózatra. Ráadásul az eddig elkészült aknák balesetveszélyesek. A beruházó szerint nyomós oka van a csúszásnak, a kellemetlenségért pedig kárpótlást ígér a szigeten élőknek.

A rendszer 2016 nyarán is félkész állapotban van. 2014-ben kiépült ugyan a gerincvezeték, amely a házakból a gyűjtőközpontba viszi a szennyvizet, valamint az ingatlanokat is elkezdték rácsatlakoztatni a rendszerre. A kiépített aknákban azonban folyik a talajvíz, sőt balesetveszélyesek is. Volt, amelyik beszakadt az egyik lakó alatt. „Jöttünk be a nővéremmel, három barátnőjével és egyszer csak a jobb lábammal beszakadtam egy lyukba. A tömörítés miatt, mert az eliszaposodott, alulról lyuk keletkezett. És egy fél éven keresztül jártam emiatt orvoshoz” – fogalmazott Szilágyi Péter lakos.

A hálózat egy részének kiépítése egy önkormányzati társulás feladata, amelynek elnöke elismerte, hogy a projekt hatalmas csúszásban van. „2008-ban indítottuk el ennek a projektnek a szervezését. Akkor optimista becslések szerint már 2012-ben mindenki kényelmesen hátradőlhetett volna. A közbeszerzéssel is csúsztunk majdnem egy évet, a beruházás megindításával ahhoz képest még egy félévet.(…) tulajdonjogi problémák, bejegyzési problémák voltak. Olyan problémákat gördítettek elénk, ami egyszerűen tolta és tolta a befejezést” – szögezte le az RSD Parti Sáv Önkormányzati Társulás elnöke, Kreisz László.

A társulás elnöke türelmet kér, és kárpótlást ígér. Szerinte még az idén a Kis-Duna menti ingatlanok 60-70 százalékában elkészül a csatorna, de a szennyvízberuházás teljes megvalósulására 2021-ig biztosan várni kell.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »