Hétfőn tovább terjedhet a zsarolóvírus

Az Europol igazgatója szerint hétfőn tovább terjedhet a zsarolóvírus, amikor az emberek visszaülnek az irodai számítógépeik elé. A WannaCry nevű vírus pénteken kezdett terjedni az interneten. Blokkolja a hozzáférést a számítógépen tárolt adatokhoz, és pénzt követel a feloldásért.

 

Az Europol igazgatója a brit ITV tévéhálózat egyik műsorában beszélt az eddig okozott károkról:

 

Az Europolnál évente nagyjából 200 globális műveletet hajtunk végre a kiberbűnözés ellen, de ilyesmit még soha nem láttunk. Tapasztaljuk, hogy egyre több a zsarolóvízus, de ebben az esetben példátlanul magas az érintettek száma

 

– mondta Rob Wainwright, majd a műsorvezető kérdésére hozzátette: eddig több mint 200 ezer áldozatról van szó legalább 150 országban. Több nagyvállalat már most hatalmas veszteséget könyvelhetett el a vírusnak köszönhetően. A legtöbb érintettről eddig Nagy-Britanniában és Oroszországban tudnak, bár állítólag eddig csak nagyon kevesen fizettek a zsarolóknak.

 

Hubert Csaba információbiztonsági szakértő szerint ennek a vírusnak az adja az erejét, hogy egy olyan kiberfegyver része az alapja, amit az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség fejlesztett kiberkémkedésre. Ezt egy hekkercsapat korábban ellopta, és közzétette az interneten. A WannaCrypt egy olyan Windows rendszerekben fellelhető sérülékenységet használ ki, amit a legtöbb helyen aktívan használnak.

 

A szakértő szerint ha többen betartanák az alapvető szakmai követelményeket a cégeknél, sok támadást ki lehetne védeni, például aktív, folyamatosan frissülő vírusvédelmi rendszer kialakításával, offline mentési rendszerekkel, az operációs rendszerek és a használt szoftverek folyamatos frissítésével, jelszavak változtatásával.

 

Euronews
kép: irishtimes.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »