Hét éve halott, de még mindig ő keres a legjobban

Hét évvel a halála után is többet keres Michael Jackson minden más elhunyt hírességnél: az énekes 825 millió dolláros (230 milliárd forintos) elmúlt évi bevételével a Forbes gazdasági magazin évente felállított listáján ismét az első helyen szerepel, megelőzve az idén elhunyt Prince-t és David Bowie-t is.

A szerdán nyilvánosságra hozott lista a 2015 októbere és 2016 októbere közötti bevételeket összesítette. A pop királya zsinórban negyedik éve uralja a lista első helyét, idei becsült bevétele is rekordösszeg, több, mint amennyit bármely híresség a halála után valaha keresett egy év alatt.

A Forbes szerint Michael Jackson idei “keresetének” nagy része az örökösök és a Sony lemezkiadó között márciusban kötött egyezségnek köszönhető. A Sony 750 millió dollárért (majdnem 210 milliárd forintért) vásárolta meg Michael Jackson részét a néhai sztár és a szórakoztatóipari cég közös vállalkozásából. Jackson 50 százalékos részesedéssel rendelkezett a Sony-ATV Music Publishing zenei kiadóvállaltban.

A Sony-ATV Music Publishinget, amely magát a világ vezető zenei kiadójaként jellemezte, 1995-ben hozta létre a Sony és Jackson. A Sony-ATV Musicnál van számtalan világhírű előadó kiadási joga, köztük a Beatles, Leonard Cohen, Bob Dylan, Marvin Gaye, Michael Jackson, a Kraftwerk, Joni Mitchell, Willie Nelson, Roy Orbison, a Queen, a Rolling Stones és Sting, valamint az újabb generációkból Alicia Keys, Lady Gaga, Shakira, Ed Sheeran, Sam Smith, Taylor Swift, Kanye West és Pharrell Williams.

A Forbes-lista második helyén a 2000-ben elhunyt Charles M. Schulz, a Charlie Brown- és Snoopy-képregények alkotója áll 48 millió dollárral (13 milliárd forinttal). Őt a szeptemberben 87 évesen elhunyt golfbajnok, Arnold Palmer követi 40 millió dollárral (11 milliárd forinttal).

Elvis Presley (1935-1977) 27 millió dolláros (7,5 milliárd forintos) bevétele a negyedik helyhez volt elég. A pénz elsősorban az egykori sztár turistalátványossággá átalakított gracelandi otthonából származik.

A listára két új híresség neve került fel idén, az áprilisban elhunyt Prince az ötödik helyen áll, tavaly október óta 25 millió dollárt “keresett”.

David Bowie rákbetegségben hunyt el váratlanul januárban, alig néhány nappal nagy sikerré vált új albuma megjelenése előtt. Ám ezzel is csak a 11. helyig jutott 10,5 millió dolláros (2,9 milliárd forintos) bevételével.

Rovatok: KultúraTelepülés: USACímkék: kultúra, bulvár, híresség, halott híresség, fizetés, Michael JacksonForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »