Hét év alatt 40 rekordot döntött a Rubik-kockával

Hét év alatt 40 rekordot döntött a Rubik-kockával

A napokban röppent fel a hír, hogy egy robot megdöntötte a Rubik-kocka kirakásának rekordját, mely így egy másodperc közelébe került. Ez azonban félsiker, hiszen a kirakás élményét nehezen tudja értékelni egy gép. Az, aki naponta ezerszer keveri meg és forgatja ki színről színre a játékszert, mindannyiszor boldogan dől hátra. Így van ezzel a háromszoros magyar bajnok Bózsing Hunor is, aki hét év alatt negyvenszer döntött csúcsot.

A békásmegyeri fiatal tizenegy évesen találkozott először a bűvös kockával. Játékok után kutatott, amikor egy dobozban véletlenül megpillantotta a színes eszközt, amely azonnal felkeltette érdeklődését. Két hónapig küszködött azzal, hogy kirakja. Leírhatatlan élmény volt számára, amikor minden részlet a helyére került. Hunor e siker hatására elhatározta, hogy versenyző lesz, aki óriási eredményeket ér el és rekordokat fog beállítani.

Egy kézzel 17,69 másodperc alatt

Pár évvel később sikerült is megvalósítania gyermekkori elképzeléseit, elsőként az egykezes kategóriában döntötte meg a nemzeti rekordot – akkoriban ez 18 másodperc körül volt. Hunor az egykezes kategória átlagkirakását 17,69 század másodperccel jegyzi, ráadásul ezzel ő lett az egyik legfiatalabb magyar csúcstartó. (Az átlagkirakásnál a versenyzők ötször próbálkoznak, ebből a legjobb és a legrosszabb eredményt félreteszik, és a három középső értékből számolnak egy átlagot.)

Hunor nyolc éve foglalkozik a kockázással és hét éve jár versenyekre. Még csak most lett nagykorú, mégis túl van már két világbajnokságon, és 2009 óta legalább negyvenszer döntötte meg a nemzeti Rubik-kocka-rekordokat. A háromszoros magyar bajnok tavaly Sao Paulóban bekerült a világ legjobbjai közé, hiszen a 10. helyezést érte el.

Hírdetés

Hat magyar rekord fűződik a nevéhez

Bózsing Hunor a nemzeti ranglistán jelenleg hat csúcsot tart, ezek egyike az egykezes kirakás. A klasszikusnak számító 3×3-as kockával is Hunor a magyar bajnok 6,52 másodperccel (két kézzel). A végzős gimnazista elárulta: e két kategória a szíve csücske, de hozzátette, hogy az 5×5-össel is szívesen kockázik, de ezzel nem tart csúcsot. Nem így a 4×4-essel: ennek esetében az átlagrekord és a leggyorsabb kirakás kötődik hozzá. Ezenkívül van egy átlósan forgatható kocka, ebben az átlagrekordot négy másodperces eredménnyel tartja.

Hunortól megtudtuk, hogy a sima kétkezes 3×3-as kirakásra a legbüszkébb, hiszen ez a versenyszám az, amelyre a világ leginkább figyel. (Olyat ritkán hallani, hogy megdöntötték az 5×5-ös kocka rekordját.)

A tizennyolc éves csúcstartó autodidakta módon sajátította el a kockaforgatás lépéseit, annyi segítséggel, hogy az interneten olvasta el a leírásokat, így tanulta meg az algoritmusokat is, amelyekkel később kirakta a kockát. Persze a legfontosabb tulajdonságát, a gyorsaságát, saját maga fejlesztette ki.

Szeretni kell a bűvös kockát

A fiatal zseni rengeteget gyakorolt, és rövid idő alatt sokat fejlődött. Amikor elkezdte, napi 4-5 órát töltött kockázással, és több ezerszer kirakta a játékszert, de, mint mondja, ennyi nem elég. Az algoritmusokat, a forgatássorozatokat be kell magolni. A sok tanulás és a sok gyakorlás mellett természetesen szeretni kell a bűvös kockát, mert anélkül nem megy; de így van ez mindennel. Hunor azonban mostanában az érettségijére készül, ezért kissé háttérbe szorult a Rubik-kocka, de így is reggelente iskolába jövet vagy hazafelé menet a HÉV-en mindig ott van a kezében a játék. Volt idő, amikor zavarta, ha az utasok megbámulták, de mint a versenyek alatti izgalomhoz, úgy idővel ehhez is hozzászokott.

Hunor még mindig tud örülni, ha helyükre kerülnek a színek, annak ellenére, hogy számára már nem nagy dolog ez. Az idővel való verseny folyamatosan inspirálja. Vallja: nem is lehet megunni ezt a játékot, mivel nagy motiváló erő az, hogy minél gyorsabban és mindig egy jobb forgatáskombinációval rakja ki a kockát.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »