Heller Ágnes végleg megoldja a zsidókérdést

Heller Ágnes végleg megoldja a zsidókérdést

Van ugyanis rosszabb, mint a nácizmus és a bűnei. Biztos kitalálják ki az.

Hát nem ezt vártuk Heller Ágnestől. Vagyis nem Heller Ágnestől vártuk ezt. Azzal, hogy a magyarországi liberálisok ikonjai nyíltan és büszkén vállalják, hogy készek mindenben együttműködni a Jobbikkal, harminc évnyi nácizást, fasisztázást tesznek egy laza mozdulattal véglegesen zárójelbe.

Új helyzet van, mert a régi fogalmak nem érvényesek többé. Tehát át kell tekintenünk azt, hogy mostantól ki kicsoda. Heller Ágnes például egy újnáci. A régi náci az Vona Gábor, a nagyon régi meg a Führer. Vona Gábor ugyanis gyakorlatilag mindent mondott, amit a Führer egykor, Heller Ágnes meg azt mondta, hogy amit a Gábor mondott régebben, az nem számít. Hát ezt is megéltük, a holokauszt visszakerült a történelembe és ezzel a feledésbe.

A pszichiátria elmulasztotta feltárni, miért van az, hogy a legnagyobb kommunisták és maoisták  liberálisokká tudtak átlényegülni, de akkora lelkesedéssel, amellyel annak idején azt kajabálták, hogy Éljen Rákosi! Ha teccenek emlékezni a kommunisták is antiszemiták voltak, anticionisták, annak ellenére, hogy a látszat szerint ez nem tűnt logikusnak. Én is mindig keresettnek éreztem azt az összeesküvés-elméletet, mely szerint az emberiség legaljasabb mocskai azért adták ki magukat kommunista zsidónak, hogy további antiszemitizmust generáljanak, mert a meglévővel nem voltak elégedettek. Kommunista vezetőként meg kiélhették az összes perverziójukat is. Hát most megtörtem, szerintem így volt és most is így van.

Habár az is lehet, hogy Heller Ágnessel csak a normális szavazókat akarják elidegeníteni a Jobbiktól. Akkor ez az antiszemitizmus kihasználása filoszemita célra. De az is lehet, hogy a filoszemitizmusból következő áldozatkészséggel élnek vissza a filoszemitának álcázott antiszemiták.

Tegye fel a kezét, aki ismer az egykori SZDSZ-es politikusoknál undorítóbbat? Igazság szerint, kellő távolságból szemlélve még most is inkább Vona Gábornak kellemetlen a liberális értelmiséggel egy légtérben lenni, mint azoknak vele.

A magyarországi liberálisok mindig is komoly gondot fordítottak arra, hogy minden a magyar emberek ellen elkövetett ocsmány rémtettük során azt sulykolják az áldozataikba, hogy őket azért nem lehet bántani, azért nem is lehet ellenük védekezni, mert ők zsidók. Minden pedofil, mindegyik tetten ért gazember hirtelen megtalálta a „hitét” az előzetesben.

Hírdetés

Pedig ezek a bűnözők bizonyosan nem zsidók. Ahogy egy zsidó felebarátom szokta volt mondani ezekről: Tisztességes zsidóember ilyet nem csinál, ezek habókra metélt kazárok!

Bizonyosan nem zsidók, csak elfoglalták, zsidónak kiadva magukat, a zsidó kisebbség szervezeteit, intézményeit és túszként fogva tartva a magyar és a magyarországi zsidóságot folyamatosan halálos gyűlölséget szítottak a népeink és a vallásaink között. Normális ember bizonyosan nem attól lesz identikus a népével és a vallásával, hogy mindenütt és mindenkiben a saját személyes ellenségeit keresi és azokat vádolja etnocentrizmussal, akiket úgy tesz tönkre, rabol ki, hogy közben fejhangon visítja az áldozata arcába: te antiszemita vagy!!!

Valaki nem attól zsidó, hogy zsidó felmenői vannak, hogy vannak holokauszt túlélő rokonai, hanem attól az, hogy szeret az lenni, teljes szívével annak érzi magát. Aki minden tettével, minden lélegzetével csak ártani akar a zsidóknak, az hogyan is lehetne zsidó? Ahogy mi magyarok, magyar zsidók sem tartjuk magyarnak azokat, akik láthatólag csak ártani akarnak minden becsületes embernek, aki ebben a hazában él.

Amikor az egykori bolsevista, sztálinista, maoista, kommunista értelmiség még életben lévő tagjai és hasonszőrűen elmebetegségig gonosz utódaik liberális színekben antiszemita muszlimok millióit hozzák be Európába, és művük betetőzéseként összeállnak a valódi náci pártokkal, nem gondolhatunk mást, hogy Hitler művét, a holokausztot akarják befejezni, hogy végleg kiirtsák a zsidókat (és a fehéreket is nem mellesleg) Európában. Ne felejtsük el, hogy a nemzetállampárti „szélsőjobb” pártok Európában izraelbarátok annak nemzetállam volta miatt és az iszlám megfékezésében játszott szerepe miatt. A Jobbikra ez nem igaz, hiszen nemzetállamellenes (euró támogatása), iszlámbarát és így már a legszélsőségesebb liberálisok számára is elfogadható. Antiszemitizmusa nem érdekli a liberálisokat, akik már nem anti-antiszemiták.

Ezzel párhuzamosan sejlik föl a genderizmus mögött megbújó fajelmélet, a zsidók és a fehér emberek alacsonyabb rendűségének hirdetése és elpusztításuk terve, a liberálisok keresztény- és zsidóellenes szövetsége az iszlámmal, mind-mind a  nácizmus elveinek visszaköszönése a liberális maszlag mögött. De ez a társaság még bizarabb, mint a nácizmus, a pedofilektől a zoofileken át a gerontofilekig terjedő perverzek koalíciója mintha a zárt osztályok betegeinek lázálmaiban fogant volna a szétdrogozott agyakban, olyan szerencsétlen lelkekben, akiknek a testében a természet felfoghatatlanul természetellenes összevisszaságba kavarta a géneket.

Hogy ez túlzás? A lószart. Az túlzás, hogy a nácik és a liberálisok még nincsenek ott, ahol lenniük kellene, a diliházban. Ugyanazon az osztályon, a zárton.

<![CDATA[]]>www.tutiblog.com<![CDATA[]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »