Háznak hajtott egy iránytaxi Csernyivciben, egy személy meghalt

Rosszul lett az iránytaxi vezetője és elgázolt egy gyalogost.

Az ukrajnai Csernyivciben rosszul lett az iránytaxi vezetője, emiatt elgázolt egy gyalogost és egy háznak ütközött –  tudatja a Golos.ua  Olekszij Kaszpruk, a város polgármesterének Facebook-oldalára hivatkozva.

A szörnyű baleset a Szahajdacsnij utcán történt. Az előzetes információk szerint, a sofőr közlekedés közben rosszul lett, elvesztette irányítását a járműve fölött, majd elgázolt egy gyalogost és egy háznak ütközött.

Egy idős férfi vesztette életét, valamint több utas is megsérült. Szerencsére, az utasok nem súlyos sérüléseket szenvedtek, így az első segélynyújtás után az utasokat hazaengedték. Az ügyben tart a vizsgálat, mely során remélhetőleg kiderítik a baleset okozóját – írta a polgármester.

 

Rovatok: KékfényTelepülés: Ukrajna›CsernyivciCímkék: autóbaleset, Ukrajna, baleset, autós közlekedés, halálos közlekedési balesetForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »