Házkutatás, sikkasztásgyanú a Kolozsvári CFR-nél

Házkutatás, sikkasztásgyanú a Kolozsvári CFR-nél

Házkutatást tartottak csütörtökön húsz helyszínen, köztük a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának székhelyén, Iuliu Mureșan klubelnöknél és Pászkány Árpád korábbi klubtulajdonosnál a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) munkatársai – számolt be igazságügyi forrásokra hivatkozva az Agerpres hírügynökség, amely szerint a két üzletembert beidézték kihallgatásra.

paszmur4_bPászkány Árpád és Iuliu Mureșan

A DIICOT csütörtöki közleményében – amelyben nem nevezik meg a sportklubot – az áll, hogy hivatalból bűnvádi eljárást indítottak bűnszövetkezet létrehozása, sikkasztás, adócsalás és pénzmosás alapos gyanújával. Reggel húsz bukaresti és kolozsvári helyszínen tartottak házkutatást, és 10 személyt beidéztek kihallgatásra.

A DIICOT szerint 2008 és 2013 között a sportklub képviselői 8 485 682 euróval megkárosították a csapatot fenntartó kereskedelmi társaságot. Ezt helyi, illetve Cipruson és a Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore cégek segítségével tették meg – utóbbiak tanácsadói és közvetítői szolgáltatásokat nyújtottak, ám az ügyészek szerint csak papíron, a fiktív cégeket pedig a bűnszövetkezet tagjai hozták létre.

A DIICOT szerint az érintettek azt a pénzt sikkasztották el, amelyet a csapat prémiumként kapott, miután bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Emellett a gyanúsítottak fiktív költségeket vezettek be a kereskedelmi társaság könyvelésébe, és adózási kötelezettségük „kicselezésével” 1,5 millió euróval megkárosították az államot.

A DIICOT közleménye szerint a csütörtöki akcióban a szervezettbűnözés-ellenes ügyosztály Kolozs, Szilágy, Máramaros és Beszterce-Naszód megyei munkatársai, illetve csendőrök vettek részt, és a Román Hírszerző Szolgálat segítségét is igénybe vették.

A háromszoros román futballbajnok Kolozsvári CFR 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben is a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt. A csapat „feltámasztója”, Pászkány Árpád üzletember két éve jelentette be, hogy megvált a klub többségi részvényeitől. Tavaly a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő CFR csődvédelem alá került; az idei szezont pontlevonással kezdte, ám a problémák ellenére kedden – története során negyedszer – megnyerte a Román Kupát, azonban a csődeljárás miatt nem állhat rajthoz a nemzetközi porondon.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »