Hazazavarták a csaló bírókat Rióból!

Hazazavarták a csaló bírókat Rióból!

Egyre dagad a csaló bírók miatti botrány a riói nyári olimpián – írja a Blikk. A magyar birkózódelegáció már háborgott amiatt, hogy sportolóinktól két érmet is elvettek, a legfrissebb történet azonban a bokszolókhoz kapcsolódik.

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) ugyanis több mérkőzésvezetőt és pontozóbírót kizárt a tornáról, és így nem műküdhetnek közre a továbbiakban. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hivatalosan is elismerték, borzalmas cselekmények feketítik be a játékokat. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy hány érintett van a döntésnek, az első beszámolók szerint “alig néhány”, ám a titkolózás is jelzi, bizony nagy a botrány.

Az ír harmatsúlyú, Michael Conlan ökölvívó már napokkal ezelőtt keményen odapörkölt a sportág képviselőinek, meggyőződése szerint elcsalták a játékvezetők a Vlagyimir Nyikityin elleni negyeddöntőjét.

– A szövetség egész egyszerűen korrupt. Ugyan Oroszország doppingolni már nem tud, így a bíróknak fizet többet – fakadt ki.

A magából kikelt sportoló vádjaira a szövetség is válaszolt, akik biztosítják a sportolókat arról, hogy becsületes versenykörülményeket biztosítanak mindenki számára. Utána egy amerikai verte véresre ellenfelét, mégis ő bukta el a pontoztóknál a meccset…

Blikk

The post Hazazavarták a csaló bírókat Rióból! appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »