Hazavitték Győrkös Istvánt – helyszíni bizonyítási kísérlet céljából

Hazavitték Győrkös Istvánt – helyszíni bizonyítási kísérlet céljából

Helyszíni bizonyítási kísérletet tart a bőnyi rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös István házánál a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanúsítotti védekezése, illetve a szakértői vélemények és a tanúk vallomásai közötti ellentmondásokat szeretnék tisztázni.

Győrkös Istvánt a büntetés-végrehajtás állig felfegyverzett kommandósai hozták reggel 7 órára a bőnyi házhoz, ahol a gyanú szerint a férfi tavaly októberben lelőtte a Nemzeti Nyomozó Iroda egyik munkatársát, aki társaival együtt házkutatásra érkezett hozzá.

A helyszínen vannak tanúként az akcióban részt vevő nyomozók, a Központi Nyomozó Főügyészség Győri Regionális Osztályának munkatársai, bűnügyi technikusok, a lelőtt nyomozó jogi képviselője, valamint – szintén tanúként – Győrkös István felesége.

Hírdetés

A helyszíni bizonyítási kísérlettel az ügyészek cáfolni akarják Győrkös állítását, hogy nem ő lőtt először, illetve nem adott le célzott lövést a rendőrre.

A nyomozati cselekmény idejére a rendőrök kordonnal lezárták a ház előtti járdát.

(Híradó)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »