Hazatér az angliai csata lengyel hőse

Hazatér az angliai csata lengyel hőse

Hazaszállították Angliából csütörtökön az egyik leghíresebb második világháborús lengyel pilóta, Kazimierz Sporny hamvait, hogy katonai tiszteletadással helyezzék végső nyugalomra szülővárosában, a nyugat-lengyelországi Poznanban.

A százados legalább öt ellenséges repülőgépet lőtt le a brit és a német légierőnek a La Manche csatorna feletti ellenőrzésért vívott, hónapokig elhúzódott küzdelmében, az úgynevezett angliai csatában 1940-ben. Sporny 1916-ban született Poznanban és 1949-ben halt meg rákban Angliában. Urnasírját néhány éve találták meg az egyik londoni katolikus temetőben. A századosi rangú pilóta 1940 és 1944 között a brit légierő lengyel kötelékében szolgált, és a rendelkezésre álló adatok szerint legkevesebb öt ellenséges repülőgépet semmisített meg az angliai csatában.

Hamvait Angliában a Londontól nyugatra fekvő northolti légitámaszponton búcsúztatták, ahol annak idején a brit légierő lengyel pilótái bevetésre indultak. David Manning, a bázis parancsnoka kiemelte, hogy a hamvak hazaszállítása a pilóta születésének 100. évfordulóján történik. A parancsnok az Angliában szolgáló lengyel pilóta “spirituális otthonának” nevezte a northolti bázist, ahol – mint mondta – nagy tiszteletben tartják a lengyel pilóták örökségét, és gondosán ápolják emléküket.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »