Hazánk örül: a WTO elítélte Oroszországot! Mehetnek a magyar disznók

Hazánk örül: a WTO elítélte Oroszországot! Mehetnek a magyar disznók

Oroszország jogtalanul tiltotta ki az Európai Unióból származó sertéshúst – olvasható a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtöki közleményében. A tárca emlékeztet: az oroszoknak hatvan napjuk van fellebbezni.

Mint ismert, Moszkva embargóval sújtotta az Európai Unióból érkező számos (agrár)terméket 2014 elején, így akadályozva az élő sertések, a friss disznóhús és az abból készült termékek bevitelét az orosz-fehérorosz-kazah vámunió teljes területére.

A lépés válasz volt az Oroszországot ért szankciókra, ugyanakkor a hivatalos állásfoglalás szerint az intézkedés hátterében az afrikai sertéspestisnek az EU Fehéroroszországgal határos területein történt szórványos előfordulása állt.

Ezzel a döntéssel az uniós kivitel 25 százalékkal csökkent.

Magyar veszteség

Hazánk számára is komoly érvágást jelentett az embargó: mintegy 4,5 milliárd dollár (1300 milliárd forint) kárt okozott a magyar gazdaságnak, – ennyire becsülhető a kieső export értéke -, az összeg tizede (mintegy 450 millió dollár) pedig a magyar agrár- és élelmiszer-gazdaságnak jelentett kiesést.

 

Budai Gyula, az embargóval foglalkozó miniszteri biztos (Külgazdasági és Külügyminisztérium) ezzel kapcsolatban az év elején ki is jelentette: a magyar cégeknek szükségük van az orosz piacra.

Az FM közleményében most arról tájékoztat, hogy a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) vitarendezési eljárásában (hogy ez, hogy működik, arról ebben a cikkünkben írtunk) azt állapította meg, hogy az orosz intézkedés nem a vonatkozó nemzetközi normákon alapult. Sérti a WTO állat- és növény-egészségügyi intézkedések alkalmazásáról szóló, úgynevezett SPS megállapodását.

A tilalom nem veszi ugyanis figyelembe a regionalizáció elvét. Ennek alapján ugyanis lehetőség van a kereskedelem folytatására egy ország betegségektől elismerten mentes területeiről még akkor is, ha az ország többi részének állat-egészségügyi státusza nem kedvező. A testület kiemelte, hogy a WTO-tagok kizárólag a WTO szabályainak megfelelően korlátozhatják a behozatalt állat-egészségügyi okokra hivatkozva.

Az Európai Unió rendelkezik a világ egyik leghatékonyabb állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági rendszerével, amely szigorú kockázatelemzésen- és kezelésen alapszik (amelyet éppen az Egyesült Államokkal szemben igyekeznek feláldozni a szabadkereskedelmi tárgyalásokon – a szerk.).

A testület jelentése ellen 60 napon belül lehet fellebbezni. Amennyiben az említett határidőn belül nem nyújtanak be fellebbezést, a testület a jelentést elfogadja, és Oroszország köteles eleget tenni az ajánlásnak.

Azaz, Moszkvának fel kell függesztenie az embargót.

Paradox, de a WTO sietett a magyar sertéstartók segítségére.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »