Hazánk is fejest ugrik a virtuálisvalóság-bizniszbe

Hazánk is fejest ugrik a virtuálisvalóság-bizniszbe

Elindult az első, magyar fejlesztésű virtuálisvalóság-videómegosztó oldal.

Egyre sűrűbben hallat magáról manapság a virtuális valóság (VR) technológiája, és egyre többek fantáziáját mozgatja, hiszen jól látható, hogy ez a jövő – ami rohamléptekkel közeledik. A Dél-kaliforniai Egyetemen elkészítették egy holokauszttúlélő interaktív, 3D-hologramját, az NBC amerikai tévécsatorna pedig a napokban jelentette be, hogy 85 órányi VR-tartalmat készít a riói olimpiáról. Senki sem akar lemaradni, mert ezek az új megoldások – ahogy azt már korábban egy szakember is kijelentette kérdésünkre – ugyanúgy fogják megváltoztatni világunkat, ahogy azt az okostelefonok tették néhány évvel ezelőtt. Ebbe a versenybe szeretne most beszállni a magyar ARworks azáltal, hogy elindították az első hazai, a virtuális valóság technológiáját használó videó- és képmegosztót.

A projekt, mely a Kolivri nevet kapta, két részből áll. Egyrészt elérhető internetböngészőből, ahol a gömbpanoráma-fotókat és a 360 fokban rögzített videókat lejátszva az egér segítségével körbenézhetünk magunk körül. Másrészt egy iOS-re és Androidra elérhető alkalmazás, illetve egy cardboard segítségével át is élhetjük a felvételeket a virtuális térben úgy, mintha ott lennénk.

Na és ki fogja használni? – tehetnénk fel a kérdést, hiszen egyelőre a 360 fokban történő felvételt lehetővé tevő VR-kamerák korántsem részei mindennapjainknak. Ezért is fontos, hogy a Kolivri – egyes külföldi versenytársakkal ellentétben – nemcsak mozgóképeket, hanem gömbpanorámás fotókat is kezel, melyekből viszont sokkal nagyobb a választék. A videós és képi tartalmait egyébként bárki feltöltheti ide, hogy megossza a nagyérdeművel.

Ez lehet az új sláger

Ami pedig a már emlegetett VR-kamerákat illeti, egyre több nagy cég jelenik meg a piacon, olyanok, mint a Kodak, az LG vagy a Samsung, de a Nikon is ígérgeti már egy ideje saját 360-asát. A Kolivrit fejlesztő ARworks ügyvezetője, Budaházy Szabolcs szerint ezek az eszközök hamarosan, akár már őszre-télre slágertermékekké válhatnak. Nincs beállított kompozíció, nem kell eldöntenem, hogy mit veszek fel, mert egyszerre mindent rögzít a kamera, aztán utólag én választom ki, hogy mit nézek vissza belőle – fogalmazott a szakember, kiemelve ezen eszközök vonzerejét.

A 360 fokos kamerák nem is oly távoli várható népszerűségét remélve indult most útjára a Kolivri, amely jelenleg béta állapotban fut. Ez azt jelenti, hogy már teljes értékűen használható, de még csiszolgatják – például az Android-alkalmazás egyes készüléktípusok esetében nem működik tökéletesen –, illetve várhatóak még fejlesztések. Így például az applikáció elérhető lesz GearVR szemüvegre – a szoftver tesztelését a napokban kezdi a cég –, illetve HTC Vive-ra és Oculus Riftre is. Budaházy Szabolcs szerint várhatóan nyár végére mindennel elkészülnek.

Előny

A szakember egyébként elmondta, hogy van némi fórjuk a külföldi versenytársakkal szemben, ugyanis azokkal ellentétben ők már teljes egészében VR-szemüvegre tervezték a mobil-kezelőfelületet. Ez a később indulók kényelme – fogalmazott, és hozzátette, ez persze nem azt jelenti, hogy mondjuk a LittlStar vagy a Jaunt ne optimalizálná előbb vagy utóbb saját alkalmazását az új technológiákra.

Ami pedig a jövőt illeti, az ARworks szeretne ráfeküdni a marketingre és a PR-ra, hogy az egyébként kizárólag saját tőkéből életre hívott Kolivri ne csak Magyarországon legyen ismert, hanem a világ többi részén is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »