Havonta 400 nőt csonkítanak meg – Nagy-Britanniában

Továbbra is rendkívül komoly problémát okoz a brit hatóságoknak a nők körülmetélésének kérdése, mivel a törzsi eredetű habitust jelenleg is előszeretettel alkalmazzák az ortodox kisebbségek. Annak ellenére, hogy egész Európa területén tiltott tevékenységnek minősül a nők körülmetélésének gyakorlata, még soha sem sikerült jogszerűen bíróság elé állítani egy olyan orvost, akit felelősségre tudtak volna vonni.

Magyar Menedék - Sitchin

Az elmúlt három hónapban mintegy 1200 női csonkolással kapcsolatos esetet rögzítettek a szigetország hivatalos egészségügyén keresztül. Ez azt jelenti, hogy a gyakran otthon, amatőr módon, ám de sikeresen elvégzett körülmetélések feltehetően nem lettek regisztrálva, így az sem kizárt, hogy még ennél is több esetről lehet szó.

A nők körülmetélése számos tévhit ellenére elsősorban törzsi eredetű, mely az afrikai kontinensről ered. Azonban a jelenleg is ilyen tevékenységet folytató közösségek többségében muszlim vallásúak, de elszigetelt esetekben egyes afrikai keresztény törzsek is gyakorolják e tradíciót.
Az esetek két százalékában ráadásul kiskorú lányokról érkeztek adatok, továbbá hét nő elismerte, hogy Nagy-Britanniában került sor nemi szervének megcsonkítására, amely a hatályos törvények értelmében 1985 óta tiltott tevékenységnek minősül.

A körülmetélést gyakran otthon végzik, esetenként érzéstelenítő használata nélkül. Az amatőr beavatkozást leggyakrabban borotvapengével, vagy késsel szokták kivitelezni, melybe nem ritkán bele is halhatnak a műtétet elszenvedők. Leginkább a klitoriszt szokták eltávolítani, ám szélsőséges esetekben részlegesen még össze is varrhatják a szeméremtest nyílását, melyet csupán a szexuális együttlét és a szülés esetén bontanak fel.
Annak ellenére, hogy egész Európa területén tiltott tevékenységnek minősül a nők körülmetélésének gyakorlata, még soha sem sikerült jogszerűen bíróság elé állítani egy olyan orvost, akit felelősségre tudtak volna vonni. Theresa May, brit belügyminiszter szerint jelenleg mintegy 137 ezer nő élhet Nagy-Britanniában, aki érintett lehetett effajta beavatkozásokban, míg további 60 ezer nő lehet veszélyben.

(RT)


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »