Hatalmas bevételt titkolnak el a vállalkozások

Hatalmas bevételt titkolnak el a vállalkozások

Az online kassza önmagában nem hozhat, és nem is hozott érdemi változást az eltitkolt bevételek csökkentésében – legalábbis erre a következtetésre jutottak a lapunk által megkérdezett szakértők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új akciósorozata, az úgynevezett adótraffipax sikere láttán. Az adótraffipax lényege, hogy a hatóság előre bejelenti, hol tartanak ellenőrzéseket. A NAV tegnap közölt friss adatokat a márciusban bevezetett rendszeréről. Mintegy 35 ezerrel több nyugtát és 62 millió forinttal több bevételt regisztráltak az online pénztárgépekben, mint a korábbi, hasonló időszakokban, s volt olyan hely, ahol az ellenőrzések hírére hirtelen megnégyszereződött a forgalom – majd visszaállt a megszokott szintre. Michnai Attila adószakértő szerint mindez azt mutatja, hogy az adótraffipaxokat rendszeressé kellene tenni. Mint mondta, az online pénztárgépeknek a bevezetésük után nyilván volt lélektani hatásuk, és ennek nyomán csökkent az eltitkolt bevételek aránya a kereskedelemben és a vendéglátásában, de a visszatartó erő mára kisebb lett.

Michnai Attila szerint azokban az üzletekben vagy vendéglátóhelyeken, ahol most megnégyszereződött a forgalom, a jövőben rendszeressé kell tenni az ellenőrzéseket. Úgy véli, ha az adóhivatal nagyon szerette volna, korábban is ellenőrizhette volna a kasszák forgalmát, hiszen azok már az online kapcsolattartás bevezetése előtt is megőrizték a forgalmi adatokat, de valamennyi gépet persze nem lehet folyamatosan megfigyelni.

http://mno.hu/

A razziákon az ellenőrök nem csak a bizonylatadási fegyelem meglétére koncentráltak. Az ellenőrzött vendéglátóhelyeken sok esetben találtak élelmiszer-biztonsági hiányosságokat is. Minden második ellenőrzés jövedéki visszaélésekre derített fényt: a pénzügyőrök 300 liter zárjegy nélküli vagy az előírt alkoholfoktól lényegesen eltérő italt foglaltak le. Emellett mintegy ötmillió forint végrehajtható tartozást is beszedtek a NAV munkatársai. Kiss Péter András, a NAV adószakmai szóvivője a köztévében arról beszélt, a módszer növeli az adóbevételeket, a kiadott nyugták és a bejelentett alkalmazottak számát.

Hírdetés

Michnai Attila szerint az adótraffipax eredményességét úgy lehetne kimutatni, ha összemérnék az eredményeit azzal, amikor anonim módon megy ki ellenőrizni a NAV. Jóval egyszerűbb lenne azonban, ha a vagyonosodási vizsgálat rendszerét visszahoznák – a vállalkozó akkor bukhat le olcsón és egyszerűen, amikor megveszi magának a méregdrága autót vagy az ingatlant. Kiemelte, jelentős vagyonosodási vizsgálat ma már nincs, mert politikai okokból ellehetetlenítették ezt az amúgy rendkívül hatásos módszert.

http://mno.hu/

– Jól látszik, hogy az online pénztárgépre több milliárd forintot költöttünk, de nem oldotta meg a gondokat – mondta lapunknak a téma kapcsán a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének alelnöke. Vadász Iván szerint az ellenőrzés gyorsíthatja ugyan a számlaadási fegyelem erősödését, de igazi hatása nincs. Ugyanakkor szerinte valójában nem is tudjuk, mennyire és mihez képest sikeres az adótraffipax. – A NAV rendszeresen kedvező tapasztalatokról beszél, de hogy hol vannak az erre vonatkozó adatok, elemzések, azt hiába keressük. Lehetett hallani arról, hogy az adott térségben megemelkedett a boltok forgalma, de valódi, pontos adatokat erről sem láttunk. Ha valaki azt mondja, hogy jól végzi a munkáját, azt konkrétumokkal is alá kellene támasztani – jelentette ki. Vadász Iván szerint az adóhivatalnak értékelnie kell az eredményeket, nyilvánosságra kell hoznia az adatokat, hogy a szakembereket is meggyőzze. – Nem szakszerű, ha csak néhány embernek van valódi tapasztalata, és abból vonunk le következtetéseket – mondta. 

Rövidebb lett a feketelistaKétmillió alá csúszott júniusra a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) nyilvántartott lakossági mulasztások száma, miközben a rendben fizetők adatbázisában már majdnem ötmillióan szerepelnek – tette közzé a Világgazdaság. A lap a BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. adatait ismertetve arról írt, hogy a nyilvántartott lakossági mulasztások száma 2014 óta folyamatosan csökken. Júniusra kétmillió alá szorult vissza, ami 123 ezerrel kevesebb a tavaly év véginél.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.20.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »