Hatalmas a humanitárius válság a felszabadult Moszulban

Az iraki hadsereg az Iszlám Állam terrorszervezet felett aratott győzelmét ünnepli Moszulban. A milliós nagyváros visszafoglalásával azonban a problémák száma nem csökkent, a humanitárius válság folytatódik – írja a dpa hírügynökség.

Moszuli túlélők arról számoltak be, hogy a dzsihadisták olyan civilek holttesteit akasztották fel villanypóznákra, akik megkísérelték a menekülést.

A legnagyobb károkat Moszul – az egykori Ninive – nyugati része és annak történelmi magva szenvedte el a közelharcok, a légitámadások, a robbantások következtében. Az óváros Nyugat-Moszul hat szektorának egyike, ahol „a pusztulás csaknem teljes” – közölte az ENSZ.

Megjelentek az első visszatérők. Főleg a Tigris folyótól keletre fogtak neki a lakók megrongálódott házaik újjáépítéséhez. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának légifelvételei szétrombolt utcasorokat mutatnak, törmeléket az út szélén, bombák által beszakított háztetőket. A pusztítás ilyen mértéke mellett kevéssé valószínű, hogy családok százezrei térnek vissza otthonukhoz a közeljövőben. A főbiztosság valószínűnek tartja, hogy emberek ezrei maradnak hónapokig ott, ahová menekültek, mert sokuknak nem maradt meg a házuk.

Csaknem 900 ezer ember menekült el az erőszak és a harcok elől. Az ENSZ azzal számol, hogy egyedül az alapvető infrastruktúra helyreállítására egymilliárd dollárra van szükség. Az áram- és vízellátást biztosító hálózatok megsemmisültek, de számos iskola és kórház is.

„Az emberek gyakorlatilag mindenüket elvesztették” – mondta Stephanie Binder, a Welthungerhilfe német segélyszervezet regionális szóvivője a Heilbronner Stimme című német lapnak. Sok ember sokkos állapotban van. „Az iraki humanitárius válság végét nem látni, még Moszul hivatalos visszafoglalása után sem” – jelentette ki a szóvivő.

Irakban azonban most az ünneplésé a főszerep. Államilag elrendelték, hogy Moszul felszabadítását egy hétig kell ünnepelni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »