„Hát így él egy zsaroló?” – a putnoki sereg nyomában

„Hát így él egy zsaroló?” – a putnoki sereg nyomában

Húsz évig tartotta félelemben áldozatait az önmagát rettenthetetlen hadseregnek nevező putnoki L. család. A rendőrség viszont csak most tudott büntetőeljárást kezdeményezni ellenük, mert a sértettek megtorlástól tartva nem akartak vallomást tenni. Ezért a sikerhez az is kellett, hogy a hatóság maximálisan kihasználja a tanúvédelem adta lehetőségeket. L.-ék fő profilja a zsarolás volt, de a rablástól, uzsorázástól, csalástól sem riadtak vissza. Az egykor szebb napokat látott Putnokon jártunk, ahol a család szomszédjaival és hozzátartozóival is beszéltünk.

Nem jártak ők ide, nem szórták a pénzt, itt szegény emberek laknak, nem nagyon lehet tőlük annyit kiszedni, amiből nagy lábon lehet élni. Furcsa ezt hallani a hatezres lélekszámú Putnok közepén található kávézóban egy olyan helyi társaságról, amelynek tagjai önmagukat „rettenthetetlen hadseregnek” nevezték. Akikkel szemben a rendőrségnek „maximálisan ki kellett használniuk a tanúvédelmet”, mert a sértettek félelmükben sokáig hallgattak, ezért aztán L.-ék mintegy 20 évig félemlítették meg áldozataikat. Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán jelentette be, hogy súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás és más bűncselekmények gyanúja miatt indítanak a „sereg” ellen büntetőeljárást. Az L. család 14 tagja a következő bűncselekmények 58 rendbeli elkövetésével gyanúsítható megalapozottan: rablás, zsarolás, személyi szabadság megsértése, szexuális kényszerítés, csalás, okirattal való visszaélés. Az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

„Szerettek enni”

A pultos lány szerint nemcsak az áldozatok kispénzűsége volt a viszonylag fényűzésmentes életmód oka, hanem az is, hogy L.-ék egyszerűen felélték a kizsarolt pénzt. „Szerettek enni” – jegyzi meg. Hozzáteszi azt is, hogy tudomása szerint L.-ék keveset uzsoráztak a putnoki cigánysoron, inkább a lakótelepen élőket találták meg, azokat, akinek munkahelyük volt: többekkel együtt egy buszsofőrt és egy tornatanárt említ. Egykedvűen, vállát megvonva úgy fejezi be a beszélgetést, hogy „nem ők voltak azok, akiktől félni kellett, mert van itt olyan is egyébként”.

„Nagy kocsijaik sem voltak, használt autókon jártak, mint mindenki más” – ezt már a közeli ABC előtt mondja nekünk egy neve elhallgatását kérő férfi. Azt nem tudja, hogy áldozatait mivel zsarolta az L. család, spekulálva teszi hozzá, hogy „a gyerekeikkel talán”. Ugyanakkor magától értetődőnek veszi, hogy járt a család otthonában, hiszen együtt nőttek fel, együtt jártak iskolába annak idején. Ő már úgy fogalmaz, hogy ahhoz képest egész jól éltek, hogy soha nem volt semmilyen munkahelyük. „Mindig szép új bútoraik voltak, de fogalmam sincs, hogy honnan” – mondja. Hogy miként mehetett mindez két évtizedig, arra csak annyit mond: Putnok kis város.

Mindenki a fejét rázza

Valóban kicsi: a belvárosból pár perc séta után máris a cigánysoron találjuk magunkat. Az Andrássy Dénes utca majd minden romos, klasszicista épületéből technó hallatszik ki. De nem kell aggódnunk, hogy a dübörgő basszus elnyomja riportalanyaink hangját, ugyanis csak kevesen állnak szóba velünk. L.-ék neve hallatán itt szinte mindenki csak a fejét rázza: nem ismerik, nem hallottak a rettenthetetlen hadseregről, a tévében sem látták őket. Egy idősebb asszony veti oda nekünk a magyarázatot a furcsa jelenségre.

– Most mondjam azt, hogy itt szinte mindenkinek van rokona köztük? Nem fognak beszélni.
– De félnek tőlük a rokonok, vagy szégyellik őket?
– Azt nem tudom, mi nem vagyunk a rokonaik, de félünk tőlük.

„Nem bűnöző, hanem politikus”

Egyetlen emberrel találkozunk a cigánysoron, aki hosszan beszél az előzetesben ülőkről. Ő ifjabbik Lázi Zoltán, az egyik vádlott fia, aki képtelenségnek tartja, hogy édesapja elkövette volna ezeknek a bűnöknek bármelyikét. – Apám nem bűnöző, hanem politikus. Annak idején Farkas Flóriánékkal kezdte, de most a Horváth Aladárék csapatában van – mondja, és közben megkér, menjünk el a házukba, mert szeretné megmutatni a sajtónak, hogy „hogy él egy zsaroló”. Közben arról mesél, hogy szerinte a rendőrök az apját összekeverték egypetéjű ikertestvérével, Tiborral, ráadásul Lázi szerint hirtelen haragú nagybátyjától inkább kitelnek azok a típusú bűncselekmények, amelyeket a hatóság közleménye felsorolt. Egyébként jelenleg a nagybácsi is előzetesben van.

Vakolatlan házukhoz érve Lázi Zoltán felháborodottan csattan fel: „Hát így él egy zsaroló?” Körbevezet az ingatlan lakrészében, ahol nagyon sötét van, csak a számítógép monitora világít. Lázi mentegetőzni is kezd, hogy még áramuk sincs, majd folyamatosan azt kérdezgeti, ha valóban olyan sok pénzt kizsarolt volna az apja, akkor ilyen körülmények között élnének-e. A férfi édesanyja és húga szerint mind a 14 előzetesben ülő családtagjuk, hozzátartozójuk ártatlan, idősebb Lázi Zoltán biztosan.

Miért mehetett évtizedekig?

A család nagy részét azonban nem innen vitték el a rendőrök, hanem a temető elől. Ez volt ugyanis L.-ék egyik kedvenc zsarolóhelye, nyugdíjosztás idején itt várakoztak az öregekre, hogy elvegyék a pénzüket, akár fényes nappal is. Ezt már az elsőrendű vádlott szomszédjaitól tudjuk meg. Ők nem az Andrássy Dénes utcában laknak, hanem Putnok egykori bányászlakásaiban.

Még ma is suttogva, halkan beszélnek csak a „rettenthetetlen hadseregről”, pedig biztos nem hallaná meg a szabadlábon maradtak közül senki a panaszkodást, L.-ék romos, lelakott lakrészében ugyanis ordibálva veszekednek. Egy másik szomszéd szerint ez mindennapos, hiába hajt el viszonylag sűrűn a rendőrautó az utcában. A szomszédok állítják, hogy a família másokkal fizettette ki még a rezsijét is, csak azt nem értik, hogy ez miért mehetett így két évtizeden keresztül.

– Csak mi vettük ezt észre, nem látta ezt a városvezetés például? – teszik fel a kérdést. Kerestük Putnok polgármesterét mi is, de a fideszes Tamás Barnabás nem akart megszólalni az ügyben.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 06.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »