Hasznos idióták tüntettek az európai határok lezárása ellen a Brenner-hágónál – rátámadtak a rendőrökre is, hisz nekik szabad

Hasznos idióták tüntettek az európai határok lezárása ellen a Brenner-hágónál – rátámadtak a rendőrökre is, hisz nekik szabad

Több száz olaszországi, ausztriai és németországi "emberi jogi aktivista" tiltakozott vasárnap az európai határok lezárása, vagyis az "európai erőd" ellen és a betolakodók befogadása mellett az olasz-osztrák határon, ahol egy ötven fős aktivista csoport tagjai rátámadtak az osztrák rendőrökre – számolt be az ORF osztrák közszolgálati televízió internetes oldalán.

Gerhard Niederwieser, a rendőrség egyik tagja az ORF-nek úgy nyilatkozott, a tiltakozók kövekkel és üvegekkel dobálták meg a biztonsági erők tagjait, valamint akadályozni próbálták a vasúti közlekedést. Az összetűzésekben két tisztviselő megsebesült. Egy felforgatót őrizetbe vettek a hatóságok.

Az osztrák rendőrség egyik szóvivője azt mondta, a rendőrök paprikasprayt vetettek be az erőszakos aktivisták ellen.

Günther Platter, a tiroli tartományfőnök elítélte a rendőrök elleni erőszakot.

Az "Agire nella crisi" (Cselekedni a válságban) nevű olaszországi mozgalom által szervezett tiltakozáson a demokraták szerint ezren, a rendőrség adatai szerint mintegy ötszázan gyűltek össze a Brenner-hágónál lévő határátkelő vasútállomásán a kora délutáni órákban.

A határállomásra nemrég katonai alakulatot vezényeltek az osztrák hatóságok, hogy megakadályozzák az illegális bevándorlók Ausztriába áramlását.

Kay-Michael Dankl, az osztrák Fiatal Zöldek szóvivője vasárnap azt mondta, a nyitott határok mellett szálltak síkra a Brenner-hágónál. Azt hazudta, a határellenőrzések és a határok lezárása csak ahhoz vezetett, hogy több ezren vesztették életüket a Földközi-tengeren és az embereknek perspektíva nélkül nyomorúságos táborokban kell tengődniük.

Az Ausztria határát jelző táblára a "Welcome" (Üdvözöljük) feliratot festették az aktivisták, akik "Egy migráns sem illegális", "A háborúkat állítsátok meg, ne az embereket" és "Nyissátok meg a határokat" és hasonló hippi feliratokat tartottak a magasba.

Az Égei- és a Földközi-tengeren keresztül Nyugat-Európába tartó betolakodók áradatára több európai uniós ország is a határellenőrzés ismételt bevezetésével válaszolt mindaddig nyitott határain.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »