Három hétig ebzárlat!

Október 1-jétől 15-éig tart a rókák veszettség elleni őszi vakcinázása Magyarországon, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított huszonegy napig az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A rókák vakcinázását 1992 ősze óta szervezi rendszeresen az állategészségügyi hatóság, évente két alkalommal. A több mint 600 millió forintos költségvetésű program 75 százalékos európai uniós társfinanszírozással valósul meg.

Idén ősszel Magyarország területének csaknem kétharmadán, mintegy 67 ezer négyzetkilométeren szórják ki a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépről, az immunizálási kampány a lakott területeket, belterületeket nem érinti – közölte a Nébih. A csalétek az ember számára kellemetlen szagú, belsejében található a vakcina. Annak érdekében, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg a csalétekbe rejtett oltóanyagot, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított 21 napig az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el – hangsúlyozta tájékoztatójában a hivatal. Az érintett települések listája elérhető a Nébih weboldalán. A vakcinázás pontos időpontjáról a települések önkormányzati hirdetőtábláján, illetve külterületén kihelyezett plakátokról lehet tájékozódni.

A veszettség vírusára a vadon élő és a házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, de vakcinázással a betegség megelőzhető. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák. A magyarországi rókaállomány becsült nagysága mintegy 75 ezer egyed. A Nébih közleménye szerint Magyarországon a betegség a vakcinázási program miatt ritkán fordul elő, utoljára idén februárban mutatták ki a vírust egy rókában. Emberi megbetegedés 1994 óta nem volt.  Az élőhelyek átalakulása miatt egyre gyakrabban lehet rókával találkozni akár nagyvárosokban is. A Nébih idén ősszel szemléletformáló programot indít, amelynek célja, hogy minél többen felismerjék a veszettség tüneteit és gyanú esetén értesítsék a hatóságot, ugyanakkor ne ijedjenek meg a lakókörnyezetükben felbukkanó rókáktól.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »