Három feltételezett arab terroristát fogtak Németországban

Két török és egy német állampolgárt fogtak el a németországi Ulmban, akik a gyanú szerint pénzt juttattak az Iszlám Államnak. Régóta a hatóság látókörében voltak. Többek között azzal vonták magukra a figyelmet, hogy Koránokat osztogattak járókelőknek a Duna partján fekvő városban.

Magyar Menedék - Ősmagyar

A két török és egy német állampolgárt vasárnap vették őrizetbe kiterjedt és intenzív nyomozás után. A hatóságokat az érdekelte, hogy készültek-e arra, hogy Szíriába utazzanak és bekapcsolódjanak az Iszlám Állam fegyveres akcióiba. A Stuttgarter Zeitung című lap beszámolója szerint őrizetbe vételük új fényben világítja meg a tavaly novemberi párizsi merényletek elkövetői köre lehetséges németországi kapcsolatainak kérdését.

A lap felidézte, hogy a francia fővárosban végrehajtott támadások legfőbb gyanúsítottja, a márciusban Brüsszelben elfogott Salah Abdeslam tavaly október elején Ulmban járt. A helyi rendőrség szerint valószínűleg azért, hogy elszállítson több szíriai férfit, akik a menedékkérők között szivárogtak be Németországba hamis útlevéllel. Egyikük Mounir Ahmed Alaaj lehet, akit Salah Abdeslammal együtt fogtak el.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »