Három évet is kaphat a Hír TV operatőrére támadó nő

Három évet is kaphat a Hír TV operatőrére támadó nő

Nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a Mohácsi Járási Ügyészség egy nő ellen, aki a Hír TV operatőrére támadt az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) közgyűlésének tavaly novemberben tartott, Mohácsra kihelyezett rendkívüli ülésén – közölte a Baranya Megyei Főügyészség szerdán.

Az MTI által idézett közlemény szerint a vádlott a nyilvános rendezvény szünetében inzultálta a televízió munkatársát. A nő a közgyűlésről tudósító Hír TV operatőrének kameráját megütötte, majd a televízió technikusát gyomorszájon ütötte, ugyanis nehezményezte, hogy a csatorna az eseményen forgatott.

Bocsánatot kért, de három évet is kaphat

Amint arról beszámoltunk, a támadó édesanyja Kis Jánosné ORÖ képviselő, aki akkor azt mondta, lánya azért volt feszült, mert az ORÖ korábbi vezetőit inzultálták az eseményen.

„Nem ütötte meg. (…) Azt érezte, hogy el akarják állni az útját, és akkor nyúlt az úr felé. Valóban, tény, hogy a kezét ökölbe szorította, de nem ütötte meg”

– nyilatkozta akkor a képviselőnő, aki lányával együtt bocsánatot kért a történtekért. Ugyanígy tett az ORÖ akkori elnöke, Hegedűs István is.

Az ügyészség megjegyezte, hogy a bűncselekmény büntetési tétele akár három évig terjedő szabadságvesztés is lehet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »