Hargitay: A hazámban ne senkizzen le Shane Tusup!

Nem csitulnak a kedélyek a magyar úszósportban: szombaton attól volt hangos a sajtó, hogy Hargitay András nekiesett Hosszú Katinkának, a szövetségi kapitány pedig most elmondta, szerinte mi történt valójában.

Mint azt mi is megírtuk, a Nemzeti Sport beszámolója szerint a windsori rövidpályás úszó-vb-re készülő magyar csapat bázisán Hargitay András szövetségi kapitány kemény szavakkal esett neki Hosszú Katinkának. „Ezt akartad, Katinka? Örülsz neki? Ez volt a célod?” – rivallt rá háromszoros olimpiai bajnokunkra. Hargitay azonban később cáfolta a hírt, és helyreigazítási kérelemmel fordult a laphoz.

„Nem volt kiabálás”

A 24.hu telefonon érte el az úszók szövetségi kapitányát, aki elmondta, ő miként emlékszik a történtekre. Beszámolója szerint a Lufthansa-sztrájk miatt három géppel, különböző időben érkeztek a világbajnokságra, így volt, aki már Pesten megtudta Gyárfás Tamás lemondását, de akadt, aki csak a kanadai Windsorban értesült a fejleményekről. „Ezért tartottam fontosnak, hogy az első adódó alkalommal összehívjam a versenyzőket és az edzőket. Kértem, hogy lehetőség szerint mindenki foglalkozzon a világbajnoksággal, mert most ez a legfontosabb. A versenyzőket eztán elengedtem, az edzőkkel viszont ott maradtunk, hogy egyeztessük a verseny részleteit” – mondta Hargitay.

Az esettel kapcsolatban azt mondta, hogy megpróbálta Katinka és Shane Tusup figyelmét felhívni arra: mindent meg lehet beszélni. „A Farkasokkal táncoló filmmel példálóztam, ahol John Dunbart (Kevin Kostner) először ellenségnek tekintik a sziú indiánok, aztán számos beszélgetés után annyira meg és elismerik, hogy testvérükké fogadják, sőt, – később – a halált is vállalják érte. Shane erre úgy reagált, hogy ő nem fog nekem letérdelni és megcsókolni a gyűrűmet, mert én az ő szemében egy senki vagyok, nem becsül semmire, nem ismer el engem. Nem volt kiabálás, nem volt indulat benne. Csak simán közölte. Később aztán felálltak és elmentek.”

Hargitay ezzel kapcsolatban közölte: őt bárhol a világon „lesenkizhetik”, mert sok helyen nem ismerik. „De Magyarországon? Az úszósportban? Ráadásul egy külföldi? Szerintem nem” – hangsúlyozta.

„Felálltak, és elmentek”

Hírdetés

„Tavaly ősszel, miután összevesztek az elnökkel azon a bizonyos reklámfilmen, engem hívott Katinka, hogy segítsek nekik. Akkor sokat beszélgettünk, próbáltam megértetni velük a helyzetet. Elmondtam, hogy nyugi, csak nekik lehet igazuk, mert mindig a versenyzőnek van igaza, és előbb utóbb megoldódik a helyzet, csak ne maradjon el a párbeszéd. Akkor is arra a bizonyos filmre hivatkoztam. Nem sikerült a tárgyalás. Egy bizonyos idő után akkor is felálltak, és elmentek. Azóta állítják, nem képviseltem eléggé az érdeküket, mondván például; miért nem mentem utánuk” – mondta a szövetségi kapitány.

Hargitay a világbajnoksággal kapcsolatban közölte: szerinte valamennyi versenyző és edző tudja a dolgát, profik, és a versenyre koncentrálnak. „Nem hiszem, hogy két pártra szakadt volna a magyar csapat. Két emberen kívül minden versenyzővel és edzővel tudok beszélni. Lehetnek viták, nézeteltérések de értjük, megértjük egymást” – fűzte hozzá.

Az Index egyébként úgy tudja, hogy a szintén a helyszínen tartózkodó Törös Károly – akinek volt már összetűzése Shane Tusuppal – azt mondta: szégyelli magát, hogy „magyarok vagyunk, és ezt hagyjuk”.

Előzmények

Ismert, Gyárfás Tamás szerda reggel közleményben jelentette be, hogy lemond az úszószövetség elnöki posztjáról. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elfogadta a lemondást, és hozzátette, hogy hazánk a távozó sportvezető sokéves szakmai tapasztalatát kamatoztatni szeretné a nemzetközi sportdiplomáciában.

Az úszószövetség és a versenyzők nyilvános vitáját Rio háromszoros bajnoka, Hosszú Katinka indította el, aki több dolgot is kifogásolt és számonkért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel Gyárfás Tamást.

Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, és „nincs rend” a magyar úszásban. Hozzájuk csatlakozott még a többek között a Bernek Pétert képviselő cég, majd a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn, illetve Kozma Dominik jelezte, egyetértenek abban, hogy vannak gondok a sportágban, és a magyar úszósport jövőjét érintő reformokat szorgalmaztak. Később Hosszúék házában egyeztettek a sportolók és néhány úszóedző, majd újabb közleményt adtak ki, pontokba szedve a követeléseket.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »