Hány gyermeket gyilkoltak meg az 56-os megtorlások során?

Gyerekek sokaságát célzottan gyilkolták meg a történelem legelvetemültebb hatalmának mesterlövészei és karhatalmistái az 1956-os forradalom alatt – mondta Kassai Ildikó a Nem haltatok meg hiába címmel szervezett konferencián Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM).

A tanácskozás projektvezetője hosszasan sorolta a tizenéves áldozatok nevét és drámai halálozásuk körülményeit. Hozzátette: a forradalom és az azt követő megtorlások során meggyilkolt gyermekek számát máig nem lehet tudni, ugyanis a dokumentumokat szándékosan eltüntették a kommunista diktatúra kiszolgálói. Hangsúlyozta: gyermekáldozatokon keresztül lehet a legreálisabban megmutatni a forradalom leverőinek brutalitását. Kassai Ildikó elmondta azt is, hogy az 1956-os forradalom legnagyobb vesztese az erdélyi magyarság volt, „1956 után 10 évig tartott a megtorlás, 60 embert végeztek ki, 12 ezer embert tartóztattak le, tízezrek életét tették tönkre, lényegében lefejezték az erdélyi magyar értelmiséget.”

Horváth Attila jogtörténész kifejtette: az 1956-os forradalom váratlanul érte a kommunista vezetést, éppen ezért a felkelés leverése után úgy döntöttek, hogy példátlan megtorlás fogja érni a magyarokat. „Olyan hóhérmunka kezdődött, amire nem volt példa korábban, az 1848–49-es szabadságharc, a Tanácsköztársaság és a második világháború utáni megtorlások során összesen nem végeztek ki annyi embert, mint az 56-os forradalmat követően” – tette hozzá az egyetemi tanár. Kiemelte: a példátlan kegyetlenség több hullámban érte a magyar társadalmat. A forradalom során orvlövészek válogatás nélkül lőttek le járókelőket, olyan is megtörtént, hogy odaterelték valahová az embereket, ahol lemészárolták őket. Kiemelte a salgótarjáni és a Kossuth téri sortüzeket, amelyekben több százan haltak meg, de a legbrutálisabb a tiszakécskei sortűz volt, amikor vadászrepülőről tüzeltek a tömegre. Közben a karhatalmisták is rengeteg gyilkosságot követtek el, majd a népbírósági eljárások során is tömegével ítélték halálra „a vélt vagy valós forradalmárokat”.

Újra megnyíltak az internálótáborok, ahová a diktatúrára veszélyesnek tartottak tömegét vitte be a hatalom. Nem csak a harcokban való részvétel miatt ítélhettek el valakit. Elég volt hozzá bármilyen szerepvállalás a vidéki hétköznapi civil élet megszervezésében a forradalom alatt, például az élelmiszer- vagy az egészségügyi ellátásban. „Azok kerültek ilyen helyzetbe, akikben megbízott a helyi közösség, ezek pedig potenciális veszélyt jelentettek a kommunista diktatúrára, így őket el kellett tüntetni, internálták vagy börtönbe zárták a veszélyesnek tartott embereket” – mondta a jogtörténész. Hozzátette: velük együtt családok százezreit tették tönkre, hiszen olyan stigmát kaptak a hozzátartozók, amivel, mint a rendszer ellenségei, a hétköznapi életben sem tudtak boldogulni.

Horváth Attila beszélt arról is, hogy a halálos ítéletek száma hivatalosan mintegy 300, arról azonban nincs adat, hogy hányan haltak bele a kihallgatások alatt a kínzásokba. Emellett 23 ezer embert ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. Ma összesen 13 ezer ember ül börtönben – mondta összehasonlításként az egyetemi oktató. A példátlan kegyetlenség oka: a kommunista hatalom úgy vélte, 1945 után nem volt kellő mértékű a tisztogatás, ezért a forradalom után igyekeztek alapos munkát végezni.

Kun Miklós történész azt emelte ki, hogy Kádár megpróbálta elhitetni magáról, hogy ő sokkal humánusabb politikai vezető elődeinél, és ez a beállítás aztán beleivódott a magyar köztudatba is. „Erről szó sincs, a megtorlás összes bűnéért Kádár János a fő felelős” – tette hozzá. A történész beszélt arról is, hogy a hosszabb ideje Magyarországon állomásozó szovjet katonák közül nagyon sokan szimpatizáltak a magyar forradalommal, egyáltalán nem kegyetlenkedtek, ezért ügyészségi vizsgálatok sora indult ellenük. Kádár Jánosról sok szovjet tanácsadó kifejezetten negatív kontextusban írt, közismert volt róla, hogy a végletekig jellemtelen ember volt, aki a saját barátait is besúgja – mondta Kun Miklós.

Gecsényi Lajos történész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja Ausztria szerepét elemezte. 1956-ra már normalizálódtak az osztrák–magyar kapcsolatok, a forradalom kitörésekor Ausztria elsőként sietett Magyarország segítségére. A budapesti osztrák nagykövetség koordinálta és biztosította a nyugati országokból érkező szállítmányok eljuttatását Budapestre. A követség budai épülete valóságos nemzetközi elosztó központtá vált, ahonnan magyar orvosok javaslata alapján küldték a szükséges helyre a gyógyszert. Kiemelte: a megtorlás idején Ausztria elsőként intézett felhívást a szovjetekhez és a nemzetközi közvéleményhez, amelyben a harcok beszüntetését kérte, mindez komoly diplomáciai feszültséget okozott a Szovjetunióval szemben.

A konferencián Magyarics Tamás történész az Egyesült Államok forradalomban játszott szerepéről és felelősségéről beszélt. Elmondta: 1956 előtt mélyponton voltak a magyar–amerikai kapcsolatok. A felkelés kitörése után az USA érdekeltségébe tartozó média kifejezetten negatívan állt Nagy Imréhez, egyáltalán nem bíztak benne. A történész részletesen ismertette azokat a legendákat, amelyek az USA esetleges beavatkozásáról szóltak. „Erre semmi esély nem volt, az amerikaiakat Magyarország sorsa egyáltalán nem érdekelte, a forradalomról az információkat a sajtón keresztül szerezték be, nem volt saját hírszerző bázisuk se Budapesten” – tette hozzá.

A konferencia házigazdája, Magyar Levente, a KKM gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: az 1956-os forradalom emlékezete nemcsak a magyar nép nemzeti öntudatában tölt be kiemelt szerepet, de a világ szinte valamennyi nemzete emlékszik rá. „1956 volt az utolsó olyan esemény, amikor a magyar nép nem mérlegelte az esélyeket, a szabadsága védelmében felkelt a világ legerősebb hadserege ellen, és dicsőségesen megállta a helyét. A világban ez alapján azonosítanak minket” – emelte ki az államtitkár.


Forrás:tortenelemportal.hu
Tovább a cikkre »