Halálos rajtaütés Afganisztánban

Tálib szélsőségesek legalább kilenc katonát megöltek, több másikat pedig elraboltak kedden az Afganisztán középső részén található Uruzgán tartományban.

Egy helyi képviselő, Obaidullah Barakzai elmondta, hogy a tálib felkelők már öt nappal ezelőtt körbevették a Deravud körzetben található katonai támaszpontot. A létesítményben nagyjából 40 katona tartózkodott, akik hiába kértek segítséget.

Amanullah Hotaki, a tartományi tanács volt tagja szerint a támaszpontra behatoló szélsőségesek 11 katonát öltek meg, valamint fegyvereket és más felszereléseket zsákmányoltak. Mohamed Radmanis, a védelmi minisztérium szóvivője megerősítette a támadás tényét, halálos áldozatokról és túszokról azonban egyelőre nem kívánt információkat közölni.

A támadást a tálib felkelők vállalták magukra a Twitter közösségi oldalon.

A 330 ezer lakosú Uruzgán tartomány biztonsági szakértők szerint egyre veszélyesebb a tálibok jelenléte miatt. A lázadók azonban erőik nagy részét a déli Hilmend, valamint az északi Kunduz és Baglán tartományokban összpontosítják. Az ENSZ tavaly a közép-ázsiai ország 34 tartományából 31-ben jegyzett fel a tálib lázadással kapcsolatos erőszakcselekményt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »