Hajpolitikai harc a Városligetért

Hajpolitikai harc a Városligetért

A Liget projekt kivitelezésével szemben megszervezett civil (környezetvédő) ellenállás az évtizedes pártpolitikai állóháborúból ismert politikai-ideológiai forgatókönyvek miatt megbicsaklott. A Hősök terén 1989-ben Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének alkalmából elmondott beszédéig vezethető vissza Orbán Viktor leszélsőjobboldalizása, ami sajátos formában a „ligetvédők” retorikájában is meghatározóvá vált: kormányzati „kopaszok” akadályozzák a civileket nemes céljuk elérésében. A kopaszozás rövid idő alatt általános stílusbravúrrá nőtte ki magát az ellenzéki médiában. Annyi alapja mindenképpen van, hogy az őrző-védő társaság alkalmazottai valóban kopaszok vagy rövid hajúak, a „kopasz” kifejezésnek azonban könnyen dekódolható politikai üzenete van: valamifajta szélsőjobboldali különítményt alkalmaz a kormány a jog- és környezetvédőkkel szemben.

Azért a messzi közelmúltba vezettem vissza a történet gyökereit, hogy érzékeltessem: echte liberálisokat, akár még Soros György támogatottjait is lefasisztázhatják a mindenkori progresszió képviselői – akkortájt éppen a Horn Gyula vezette reformszocialisták –, ha politikai érdekük úgy kívánja. A nyílt vagy burkolt fasisztázásnak két szempontból van jelentősége. Az egyik, a kézenfekvő az ellenfél totális erkölcsi diszkreditálása, amire 1989-ben és most is kísérletet tettek. A másik, hogy a fasisztázás mint eszköz beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, vagy kontraproduktívvá válik.

Véleményem az, hogy a ligetvédők küzdelme azért bicsaklik meg, mert a pártpolitikai harcokból ismert fasisztázás aurája veszi körül, ami eltereli a figyelmet a Liget projekttel szembeni tényleges és megfontolandó kritikákról. Emellett sokakat távol tart attól, hogy a liget védelmében aktivizálódjanak. A fasisztázás kontraproduktivitása miatt a ligetvédők harca mára kritikus pontra jutott azzal, hogy a liget védelme a ligetvédőket védő médiában az Orbán Viktor fasiszta diktatúrájával szembeni ellenállássá egyszerűsödött. A kérdés minden látszat ellenére nem az, hogy Orbán Viktor tényleg fasiszta diktátor-e, vagy hogy a fasisztázás igazságtalan-e, hanem az, hogy a fasisztázás (kopaszozás) politikai technikája szolgálhatja-e olyan humánökológiai problémák megoldását, amelyek akár baloldali–liberális kormányok alatt is keletkezhetnek. Az idősebb ligetvédőket és a ligetvédők idősebb védelmezőit kérdezem: tán anno nem azért volt sikeres a nagymarosi erőmű megépítése elleni küzdelem, mert még a virtigli antikommunisták sem komcsiztak, sztálinistáztak vagy rákosiztak, hanem szakmai és szakpolitikai érvek mentén sorakoztak fel?

A ligetvédők küzdelmében eleve rossz ómen volt Mécs Imre és neje aktivizálódása. Ők a német megszállás áldozatainak emlékműve ellen is az antifasiszta ellenállás jegyében vették fel a harcot, és egyáltalán nem zavarta őket, ha a DK, az MSZP vagy az Együtt–PM pártpolitikusaival szerepeltek együtt. Az emlékmű, amit Mécs harcostársai „holokauszttagadó” és „náci” emlékműnek neveztek, azóta is áll. Bár az ellenállók kordont is bontottak, és Kerék-Bárczy Szabolcs (DK) arra buzdította őket, hogy csak „a testünkön keresztül” lehessen felépíteni az emlékművet, Mécsék végül levonultak a terepről, hogy aztán a Városligetben új harcmezőre leljenek.

2014-ben hallani lehetett, hogy a szobor és a kordon „szimbóluma a Fidesz, az Orbán-kormány és az újnácik közötti tényleges koalíciónak”, és ez az értelmezés látszik újraéledni most az őrző-védők módszeres lekopaszozásában. Szelényi Zsuzsanna az Együtt nevében a „bőrfejű magánhadseregek önbíráskodását” kifogásolta. Tamás Gáspár Miklós „szkinhedkormányról” beszélt egy tüntetésen, egy cikkében pedig kinyilatkoztatta, hogy aki nincs velük, az ellenük van. Tertium non datur: „Aki ezentúl a »Liget-projekt« védelmezőjévé vagy mentegetőjévé szegődik, az a szélsőjobboldali hatalomnak és újnyilas zsoldosainak is a szövetségese. Nem fogunk többé méltányolni egyrészt-másrészt érveket.” (Kettős Mérce, június 29.) Pedig van más út. Ugyanezen a helyen Kalocsai Kinga írt a ligetvédők egy részének verbális és fizikai agresszivitásáról, és érvelt szelíden az erőszakmentes tiltakozás mellett: „nem ellenségképeket kell folyamatosan keresni, nem kell feleslegesen konfrontálódni a rendőrséggel vagy egy ártatlan munkással, hanem békésen a kitűzött célok megvalósításával kell foglalkozni. Ha ez megtörténik, akkor lehet kivinni tömegeket a Ligetbe, mert az emberek nagy része nem akar részt venni OSB lapok leverésében, a rendőrség leállatkertezésében.” (Kettős Mérce, július 16.) Én ezt azzal egészíteném ki, hogy az öncélú és talán pszichés szükségleteket kielégítő kopaszozásnak, szkinhedezésnek, nyilasozásnak stb. ugyanúgy visszatartó ereje van.

Lehet, hogy az őrző-védők között vannak olyanok, akik kivették részüket a Nemzeti Választási Iroda szűk előterében elkövetett antidemokratikus akcióból, de a kopaszozás összességében hamis képet ad a problémáról. Nagyon nagy a valószínűsége, hogy ugyanilyen hajviseletű alkalmazottakkal kellene szembenézniük a ligetvédőknek, ha más cég kapna megbízást élőerős őrzés-védelmi szolgáltatásra. Vegyük például az MSZP–SZDSZ-koalíció kedvencét, az In-Kal Securityt. Ennek a cégnek az emberei sem dicsekedhetnek hajkoronával. Még a cég tulajdonosa is milliméteres sörtékkel mutatkozik a képeken, ami megfelel a ligetvédelmi kritériumok szerinti kopaszságnak, ez mégsem volt kizáró oka, hogy Bill Clinton vagy éppen Belmondo társaságát élvezhesse. Nagydarab, szekrényhátú beosztottai között sem találni olyanokat, akik anarchopunkos kakastaréjt vagy metálos headbangelésre alkalmas hajzatot viselnének. Se gombafrizura a la Beatles, se Balázs Pali-féle dauer: mind-mind kopasz a ligetvédelmi értelemben.

A ligetvédelmi kopaszozás hajpolitikai főhőse nem véletlenül lett egy reggae-énekes. A kopaszoknak a Közlekedési Múzeum tetejére kétszer is felmászó antitézise Bob Marleyére hajazó hosszú rasztafrizurát visel. A magyar rasztafárinak azonban meggyűlne a baja az Egyesült Államokban. Ott éppen mostanság tombol a hajpolitikai rasszizmus. Egy afroamerikai egyetemi alkalmazott nyilvánosan felelősségre vont egy fehér hallgatót a rasztafrizurája miatt, amelynek viselete az afroamerikaiak kiváltsága lenne. Egy tizenkét éves fehér kislányt rasszizmussal vádoltak meg, mert hasonló stílusban fonta be aranyszőke haját, és az arról készült képet megosztotta közösségi oldalakon. Sok afroamerikai hölgyhöz hasonlóan Obama elnök feleségének viszont azzal kellett szembesülnie, hogy „nem eléggé” fekete, mert frizurája a fehérek stílusát követi: hosszú és egyenes az afroamerikai nőkhöz méltatlan hajvasalás miatt.

Ahogy a szakáll nem tesz filozófussá, úgy – Sinéad O’Connor a megmondhatója – a kopaszság sem a nácizmus bizonyítéka. A „ligetvédelmi” média nagy figyelemben részesítette a küzdelem egy epizódját, amikor is a „kopaszok” vezetője a harc hevében mintegy utasítást adott egy közrendőrnek. A történtekből érdemes lenne általánosabb következtetéseket levonni a kormányközeli biztonsági cégek és a legitim erőszak monopóliumát birtokló rendőrség közötti kapcsolatról. 2011. augusztus 12-én ugyanis egy tüntetés során a radikális jobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom hívei kerültek szembe az In-Kal Security embereivel a Hajógyári-szigeten, és a rendőrök a kifejezetten bőrfejű biztonságiak vezetőjének instrukcióit követték, amikor kiemeltek egy tiltakozót a tömegből…

A szerző politológus

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »