Hadházy Ákos: Az LMP fideszesebb a Fidesznél…

Semmiféle koalíciót nem vállal a párt, mely a vidék és a kormánypárti szavazók megnyerésével kerülne hatalomba.

A címben szereplő félmondatot érdemes gyorsan helyretenni, melyet Hadházy Ákos, a Lehet Más a Politika (LMP) frissen megválasztott társelnöke mondott a Heti Válasznak adott interjúban. A politikus az elsőre meghökkentőnek tűnő kijelentésével arra utalt, hogy kiemelten fontosnak tartja hazánk polgárosodását. „Életbevágó, hogy sok öntudatos, független és jól képzett ember legyen Magyarországon. Ha csak a polgárosodás célját nézem, az LMP fideszesebb a Fidesznél – mármint az elvhű, régi fideszes értelemben.”

Még az Orbán nélküli Fidesszel sem állnának össze

„A mostani parlamentben nincsen olyan erő, amellyel szövetséget tudnánk kötni” – ezt már Szél Bernadett mondta kérdésre válaszolva a közösen adott interjúban. „Az Orbán nélküli Fidesz pedig scifi” – tette hozzá, arra utalva hogy a kormánypártokkal is kizárt a közösködés. Később kifejtette azt is, hogy csak konkrét ügyekben hajlandók együtt dolgozni az ellenzékkel, mint az MSZP-vel földügyben.

Schiffer, Schiffer és még mindig Schiffer

Schiffer kilépése is azt bizonyítja, hogy lehet más a politika, vélekedett Hadházy. „Melyik pártnál látunk még olyat, hogy valaki lemond parlament képviselőségéről, felad egzisztenciát puszta meggyőződésből?Az sem stimmel, hogy menekülne az LMP-től, hiszen számíthatunk munkájára” – jelentette ki.

Jöhet az LMP-tévé

A politikusok a fentiek mellett kijelentették, hogy nem kérnek a piszkos pénzekből, „átláthatóan, kis támogatásokból” vinnék sikerre a pártot. Hozzátették, hogy azért voltak kénytelenek a korábbi, „nincs szükség házi médiára” deklarátum ellenére a Reflektor.hut létrehozni, mert kiszorították őket a kormányközeli csatornákból. Az is kiderült, hogy egy LMP-s televízió létrehozása is tervbe van véve.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »