Habán jeles nap

A Szentpéteri Immánuel Baptista Gyülekezet október 9-én vasárnap 10 órától rendezi hagyományteremtő rendezvényét, a Habán napot. A találkozónak a komáromszentpéteri kultúrház ad otthont. A szervezők a reformáció korának hangulatát idéző rendezvényen kívánják megismertetni a vendégeket a habánok, a baptisták őseinek életvitelével és művészetével.

 

A helyszínen bemutatják a kor udvarházaiban végzett teendőket, s a betérők megkóstolhatják a kor receptjei alapján készített, kézműves ételkülönlegességeket. Az érdeklődők a hagyományőrző bemutatókon elleshetik a korhű étkek elkészítésének fortélyait, a bátrabbak akár ki is próbálhatják kézügyességüket a sütés-főzés vagy a fazekasság területén.

 

A hagyományos ruhákba öltözött vendéglátók a kulináris csemegék mellett a lelki táplálékra is gondolnak. A szentpéteri „zarándokok” istentiszteleten vehetnek részt. A hit mélységeit keresőknek teológusok és egyháztörténészek a reformáció történetéről tartanak színes prezentációval egybekötött előadást.  Az Igazság halhatatlan című balettelőadás a reformáció kezdetétől az anabaptista misszió indulásáig mutatja be az egyház történetét.

 

DunaMSZ/Körkép.sk

 

Nyitókép: Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »