Ha van Hajdu bojler, otthon vagy

Ha van Hajdu bojler, otthon vagy

Sokan tartják Tóth Krisztina Világadapter című legújabb könyvét a szerző eddigi legjobb verseskötetének. Ez adta az apropót arra, hogy kedden vendégül lássam a Lánchíd Rádió Nyomdafesték című irodalmi műsorában. Tóth Krisztina népszerű költő-író idehaza és külföldön is, ami nem csupán szakmai sikereket jelent: jól fogynak a könyvei, sokan követik a legnagyobb közösségi portálon, telt házas felolvasóestekre hívják, a The Guardian közli Quasimodo-nagydíjas versét, és a gyermekek is hálásak a figyelméért.

Mindeközben két lábbal jár a földön, legalábbis amikor éppen nem külföldre repül, és amikor éppen a munkájáról van szó, a költészetről. A rádióműsorban arról beszélt, anélkül hogy túl- vagy alulértékelné őket, talál a saját pályájához képest kiemelkedő verseket a Világadapterben. Tehát nem a kötetkompozíció egészét vizsgálja, hanem a kötet egyes darabjait, és azokat viszonyítja az eddigi verseihez. És van mihez viszonyítania: ez a hetedik verseskötete, köztük a negyedik, amely a Magvető gondozásában jelent meg.

 

Hasonlóan viszonyrendszerben gondolkodik akkor is, ha egy verseskötet összeállításán dolgozik. Nem állít fel előzetes koncepciót, amely alapján aztán megírja a kötet egyes szövegeit, hanem verseket ír, és aztán azok egymáshoz való viszonyai alapján rendezi össze a kötetet. Így lett négy ciklusra, részre osztva a Világadapter is: a versek kinyomtatva beterítették a szőnyeget, és gravitációs hatásuk, vagyis Tóth Krisztina rendezőelve szerint megtalálták „saját kisebb kupacukat”. Ahogy mondta, keveset ír, hét év anyagából válogatott.

A beszélgetésben előkerült Magdi néni és a Szív utcai általános iskola, amikor az első, Futamidő című ciklusról beszélgettünk. Innen erednek ugyanis azok a motívumok, amelyek meghatározzák a kötet nyitányát. Múlik az idő, és ez Tóth Krisztina számára fontos már a legelső kötete óta, de mint mondja, „ez nem szorongás, hanem a probléma megéléséről van szó, hiszen az ember nyomot akar hagyni, föl akarja karcolni az idő felszínét”.

Talán ezért fontosak számára a klasszikusok is, a hagyományból hozott emlékek, amelyekkel újra és újra föl lehet karcolni az idő felszínét. Ezek hangsúlyosan a kötet harmadik részében, a Tanítvány című ciklusban találták meg egymást, és megidézik Vörösmarty vén cigányát, Katona József Bánk bánját, Kosztolányi Dezsőt, Balassi Bálintot, Weöres Sándort és Dantét. Mindeközben pedig még alkalmi versek is születnek, amelyek alkalmiságuk ellenére is időtlenek.

És persze előkerül a haza is a Világadapterben, amely szerinte az anyanyelv maga. „Ha fel tudja valaki idézni a kedvenc versét, legyen bárhol a világban, azonnal otthon fogja érezni magát” – mondta. De van olyan külföldi élménye is, amelyben a Hajdu bojler felirata tudott otthonos érzést adni. A Világadapterben éppen ez a különleges: úgy magyar költészet, hogy közben XXI. századi világszemlélettel kapcsolódik a világhoz.

És ha nem tudja, mi az a világadapter, és még azt is szeretné megtudni, hogy Magdi néni számára miként telik az idő, itt visszahallgathatja a Nyomdafesték keddi adását, amelyben szó volt még a Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör szokásos nyári táboráról is:

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 06.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »