Ha olyan jelzés érkezik, leállítják a 3-as metrót

Bolla Tibor szerint nem életveszélyes a 3-as metró: „Biztonságos üzemben működik, de meghaladta a korát, tehát felújítást igényel” – jelentette ki a BKV elnök-vezérigazgatója az ATV-ben.

“Szó sincs arról, hogy az elmúlt években semmi nem történt volna a 3-as metróval: az elmúlt években a Főváros vezetésével a BKV kicserélte a síneket, elkészültek a kiviteli tervek a felújításra, és egy-két hónapon belül forgalomba helyeznek két felújított szerelvényt.”

Bolla biztos benne, hogy aki felül a 3-as metróra, az biztonságban közlekedik. Biztos abban is, hogy amint olyan jelzés érkezik, mely szerint le kell állítani a metrót, le fogják állítani – utalt Tarlós István által korábban mondottakra, miszerint bármilyen a 3-as metró utas biztonságával kapcsolatos szakmai vagy szakértői kétség befut, haladéktalanul leállítják a metrót.

Mint azt hétfőn megírtuk: a BKV visszavonta a 3-as metróvonal felújítására kiírt tendereit. A társaság a vágányépítési, az alagúti munkák, a biztosítóberendezés, az automata vonatvezérlő-rendszer felújítására, valamint a vasúti távközlési és a központi diszpécserrendszerek korszerűsítésére vonatkozó eljárást vonta vissza.

Bolla ezzel kapcsolatban az ATV-ben azt mondta: „a pályázat jól volt kiírva, ez egy mérnökcsapat által összeállított pályázat volt. Mérnökcsapatok számszerűsítették az összeget, amibe ez kerülhet, a beérkezett pályázatok mind lényegesen meghaladták a fedezet mértékét.”

Szerinte a beküldött pályázatok nem a realitás talaján mozogtak, hiszen voltak olyan tenderek, amik 40-50 százalékkal meghaladták a fedezetet.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »