Ha én lennék Szelényi Zsuzsa kampányfőnöke…

Nagyon ritkán szoktam elképzelni, milyen lenne a politikai szögesdrót túloldalán állni, mert ha már fantáziál az ember, akkor igyekszik kellemes érzésekbe beleringatni magát. Most azonban, hogy volt szerencsém az ATV alábbi tudósítását megtekinteni, eljátszottam a gondolattal, mit is mondanék Szelényi Zsuzsának, az Együtt nevű gittegylet üdvöskéjének, ha történetesen a tanácsadója vagy a kampányfőnöke lennék.

Zsuzsám! Most hallgattam meg harmadjára, hogy mit bírtál nyilatkozni a debreceni menekülttábor előtt, és egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek. Neked teljesen elment az eszed, mondd?

Gondolom, most meg vagy róla győződve, hogy a riport nyomán igazán belevaló képviselő szerepében tetszeleghetsz, aki nem rest megmártózni a dolgok sűrűjében, igaz? Hát akkor tájékoztatlak, miszerint egyedül az jött le a tudósításból, hogy te olyan távol élsz a valóságtól, mint amekkora távolságra Afganisztán van a debreceni befogadó állomástól.

Szóval szerinted nem arról van szó, hogy a menekültek Debrecen városa vagy a városlakók ellen csináltak volna valamit. Remek. Magyarázd már el nekem, mint egy ötéves gyereknek, hogyha vagy kétszáz menekült a debreceni tábor melletti főúton randalíroz, kukákat gyújt fel, köveket hajigál, botokkal fenyegetőzik, az arra közlekedő debrecenieket riogatja, akkor szerinted az mégis kik ellen irányul? A taktaharkányiak ellen?

Szóval szerinted a táboron belül történt az incidens, kifejezetten két ember között… Mondd, Zsuzsám, nem gondoltál még arra, hogy bekötteted az internetet? Csak azért bátorkodom javasolni, mert a jelek szerint nagyjából annyira vagy képben az eseményeket illetően, mint egy barlanglakó remete.

Legyél kedves szólni kitűnő barátaidnak, akiktől az értesüléseid származnak, hogy ne csak a HVG-ből informálódjanak. Nevezett médium volt ugyanis az, amelyik azt állította, hogy semmiféle kitörésről nem volt szó Debrecenben, csupán két menekült veszett össze a táboron belül. És azóta rajtuk röhög az egész közvélemény, mert miközben órákon keresztül ott virított a honlapjukon ez a szánalmas hazugság, az egész internetet bejárták a fotók és a videók, amiken valahogy kettőnél több ember tűnt felpaprikázottnak, és valljuk be őszintén, a mi kultúrköreinkben nem nézeteltérésnek szokás nevezni, amikor kukák égnek, meg betonkockák repkednek a levegőben, miközben több százan skandálják az Allah akbart, botokkal és husángokkal fenyegetőzve.

Már a fenti mondataid kapcsán is ráharaptam a klaviatúrámra kínomban, de te még ezt az egészet azzal is megspékelted, hogy szerinted a táborvezetők elég jól kezelték a helyzetet, és viszonylag hamar visszaállították a rendet… Te teljesen meghülyültél, Zsuzsám? Még negyvenkilós, kiskosztümös irodista rendőrnők is rohamfelszerelést húztak hirtelenjében, hogy meg lehessen fékezni a zendülés eszkalálódását, te meg a helyzetet hamar és jól kezelő táborvezetőkről hablatyolsz?

Hírdetés

Mellesleg meghallgatnám, hogy mi nálad a „hamar” definíciója, ha egy fél délutánon keresztül vonulgatnának, dobálóznának meg gyújtogatnának a portád előtt, kicsinykét széjjelverve az utcán parkoló autódat, de nem akarom még ebbe is belelovalni magamat, mert már így is két pofára zabálom a nyugtatót miattad az ATV-s okoskodásod óta.

És akkor még lazán hozzáteszed, hogy különben is, a menekültek kilencven százaléka egy-két héten belül továbbmegy. Hát imádlak, Zsuzsám! Szinte már rajongok érted! Ha legközelebb kitör a zendülés valamelyik menekülttábor környékén, akkor ne pár nap múlva osonj oda, hanem vesd bele magad az események sűrűjébe, és nyugtasd meg okosan a helyi lakosságot, hogy semmi probléma, drága honfitársaim, mert ezek a menekültek, akik most éppen ott azt a kukát gyújtják fel, meg azok a többiek, akik jelenleg a parkoló autók karosszériájának átszabásával foglalatoskodnak, egy-két hét múlva már itt sem lesznek! És különben is, semmi pánik, az ilyesmik nagyon ritka események ám!

Én nem tudom, milyen tudatmódosító szerek hatása alatt állsz te, drága Zsuzsám, de azt tanácsolom, rohadt gyorsan gyere le a szerről, mert ennek így rossz vége lesz. Persze most vizet prédikálok és bort vedelek, de konkrétan, mert miattad muszáj volt ráinnom a nyugtatókra, hogy ne érezzek ellenállhatatlan késztetést tökön szúrni magamat.

Szóval a városvezetőknek nem a félelmet kell gerjeszteni, hanem ők is nyugodtan menjenek be a táborba, és nézzenek körül, ugye? Szerinted a helyi polgármesterek soha nem jártak még a táborban, te ütődött? Szerinted két évvel ezelőtt, amikor világraszóló zendülés történt ugyanott, Kósa Lajos nem tolta oda az arcát éjnek idején? Szerinted most Papp László nem szállt ki a helyszínre még aznap? Mondd, te tényleg ennyire ostoba vagy, vagy csak a hallgatóidat nézed annak? Elárulom neked, hogy a Jobbik helyi frakcióvezetője szinte kezdettől fogva az események sűrűjében tartózkodott, az ő fotóit vette át gyakorlatilag az egész média!

A legnagyobb királyság azonban az volt, amikor szendén pislogva bele bírtad mondani a mikrofonba, hogy a táborban nyugalom van, és mindent megtesznek azért, hogy a menekülők biztonságban érezzék magukat. Nagy szerencséd, hogy helyi lakosok nem voltak a közelben, mert élek a gyanúperrel, hogy netán egy felhevült atyafi megdorgált volna téged egy petrencés rúddal, és ennyi nyugtató és másfél liter bor után már hajlok rá, hogy azt mondjam, igaza is lett volna.

Elragadó tőled, hogy ennyire aggódsz a menekültek biztonságáért, de tájékoztatlak, hogy nekünk nem ők a szavazóink. Bár ezt kár is közölnöm, mert le merem fogadni a maradék két levél antidepresszánsomban, hogy Debrecenben ezek után csak azok fognak az Együttre szavazni, akiknek már a szülei is terheltek voltak agyilag.

Zsuzsám! Én döntöttem. Tőlem nyugodtan hablatyolhatsz továbbra is politikai hecckampányról, mantrázhatod a falrengető ostobaságaidat, ameddig csak akarod, de immár nélkülem. Ezennel lemondok, kérjél fel valami jóképű menekültet kampányfőnöködnek.

Szebb Jenő

(Forrás: szebbjovo.hu)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »