Ha Beethoven dzsesszzongorista lenne, mit komponálna?

Ha Beethoven dzsesszzongorista lenne, mit komponálna?

Ha Beethoven ma élne, és dzsesszzongorista lenne, vajon miket komponálna? Vajon így játszaná a Holdfény-szonátát, vagy az Eroica híres gyászindulóját, a VII. szimfónia Allegrettóját, amelyet maga a zeneszerző is élete egyik legjobb művének nevezett? Nem tudjuk. Azt sem tudjuk, hogy mi lenne a véleménye Sárik Péter dzsesszátiratairól, annyiban azonban biztosak lehetünk: mi, a XXI. században élő Beethoven-rajongók egész biztosan nem fogunk megbotránkozni.

Sárik Péter ugyanis rendkívüli mélységben érzi a művek alapüzenetét, és ezen nem változtat semmit. Hihetetlen alázat és tisztelet jellemzi a hozzáállását, nem ő maga a fontos az átiratnál, hanem Beethoven. Ezen a ponton meg is állhatunk, mert egy ilyen dzsesszátiratnál ez a lényeg: igaz, hogy a mai korra színezte át a darabokat, mégsem változtatta meg őket. – Az igazán nagy művek kiállják az idő próbáját, mai környezetbe kerülve pedig újjászületnek, és olyan hatást keltenek, mintha most írták volna őket… – írta Sárik Péter a lemezborítóra, és ez az ő albumára teljes mértékben igaz is.

Persze, ehhez nemcsak a vele együtt lélegző zenésztársak, Fónay Tibor nagybőgős és Gálfi Attila ütős kellett, akik hihetetlen érzékenységgel igazodnak a hol légies, hol drámai, hol éteri, hol pedig szenvedélyes zongorajátékhoz, hanem Beethoven is. Az ő művei ugyanis nem egyszerűen örökzöld slágerek, hanem a mai zenei világ alapkövei. Ebbe a zenei világba beletartozik még a kevésbé értékes popzenei vonulat is, hiszen ezek a dallamok formálták közel két évszázadon át egész Európa zenei ízlését.

Az X Beethoven egy másfél évvel ezelőtti, a Várkert bazárban tartott, és kitörő ovációval fogadott koncert felvételének lenyomata. Annak a nagy sikert arató Jazzkívánságműsor sorozatnak a folytatása, amely nem másra vállalkozik, mint hogy felidézze azt a kort, amikor az improvizáció még a klasszikus zene szerves része volt.

Épp ez az, ami igazán mélyen hat a hallgatóságra, hiszen a dzsesszből fakadó improvizatív részek valóban szervesen illeszkednek a Beethoven-melódiákhoz, és a Sárik Péter Trió még arra is kínosan ügyel, hogy az improvizatív szakaszok hangvétele is hidat alkosson Beethoven és a mai kor közé. Megjelennek a popzenei ritmusok, a modern dzsessz stílusjegyei, de nem dominálnak, nem ezek adják a körvonalakat, csak színeznek. Még egy apró megjegyzés: elismerésem a közönségnek, amelyik olyan pontosan és a zenészekhez igazodóan tudta elénekelni kapásból az Örömódát.

(Sárik Péter Trio: X Beethoven. Rózsavölgyi & Társa, 2016.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 11. 15.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »