Ha augusztus, akkor horvát–szerb csetepaté

Ha augusztus, akkor horvát–szerb csetepaté

Minden évben augusztus ötödikén ünnepli Horvátország Krajina visszafoglalálását. Ami Zágráb számára a „győzelem napja”, az Belgrádban „a szerb fájdalomé”. A huszonegy évvel ezelőtti események kapcsán idén egymásnak üzengetett a zágrábi és a belgrádi kormány.

„Elnézést kérünk.” Csupán ennyi áll azon a felhíváson, amelyet egy zágrábi ifjúsági szervezet indított útjára. Joco Glavaš szervező szerint eljött az idő arra, hogy a horvát közélet a jugoszláv háborút ne csak horvát győzelemként lássa – hanem szembenézzen a horvát hadsereg által elkövetett bűnökkel is. A horvát közéletben azonban ez továbbra is tabunak számít: a jugoszláv háború kapcsán csak a győzelmekre lehet emlékezni. Ami azonban Zágrábban „honvédő háború”, az Belgrádból nézve „etnikai tisztogatás”.

Elsöprő vihar

Amikor Horvátország 1992-ben kikiáltotta függetlenségét, az egykori jugoszláv tagköztársaság területén élő szerbek autonómiát követeltek.

Belgrád azonnal a „segítségükre” sietett: ahogy Boszniában, úgy Horvátországban is a szerb támadásokat Slobodan Milošević azzal indokolta, hogy „meg kell védenie” a szerb kisebbséget. A horvát függetlenség azonban nem jelentett önmagában veszélyt a horvátországi szerbekre: Franjo Tudjman többször is hangsúlyozta, hogy a krajinai szerbek maradhatnak, és jogokat fognak kapni az új államon belül. A krajinai szerbek mégis kikiáltották a Krajinai Szerb Köztársaságot, Belgrádnak tehát megvolt az ürügy a beavatkozásra. Milošević célja a nagyszerb tervek megvalósítása volt, azaz – ha már nem tudta egyben tartani Jugoszláviát – az egykori szocialista állam összes szerblakta részét egyetlen országban akarta egyesíteni. A szlavóniai Eszék vagy a krajinai Knin ennek lett az áldozata. 1992-től három évig a szerb csapatok megszállva tartották Krajinát.

1995. augusztus negyedike reggelén azonban a később háborús bűnökért elítélt Mile Mrkšić tábornok vezetésével a független horvát hadsereg Vihar (Oluja) néven meglepetésszerű és gyors támadást intézett a szerb megszállók ellen. Alig telt el huszonnégy óra, és augusztus ötödike estéjén már horvát zászló lobogott Knin főterén. Krajina egészét augusztus hetedikére foglalták vissza a horvátok.

Azóta minden évben „Győzelem Napjaként” emlékeznek erre Horvátországban. Azonban e győzelemnek van egy másik olvasata is. A szerbek ugyanis „etnikai tisztogatásnak” tartják a Vihar akciót. Független emberi jogi szervezetek szerint is 1995 augusztusában majdnem kétszázezer szerb kényszerült elmenekülni. Zágráb csak hatvanezer menekültet ismer el; igaz, kissé illogikusan azzal szokott védekezni, hogy százharmincezer elűzött szerb később mégis visszatért Krajinába, azaz mégsem lehet olyan rossz a horvát uralom.

Tény, hogy 1991-ben Horvátország lakosságának tizenkét százaléka vallotta magát szerbnek: Krajinában egykoron Mária Terézia telepítette le a szerbeket, akik a dualizmus korában a magyar kormányzat egyik fontos szövetségesei voltak. Mára azonban kevesebb mint öt százaléknyi szerb maradt Horvátországban. Milorad Pupovac, a zágrábi parlament szerb képviselője régóta szorgalmazza, hogy a horvát közélet nézzen szembe győzelmének ezen árnyoldalával is.

Csütörtök este zágrábi pacifista szervezetek felvonulással akartak a háború minden, horvát és szerb áldozatára emlékezni. A belügyminisztérium viszont az utolsó pillanatban betiltotta a rendezvényt. Pár elhunyt katonafiú édesanyja mégis megjelent fekete ruhában, fekete táblákkal, csendben Zágráb főterén. A szélsőjobboldali ellentüntetők nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidalmazták az anyákat, és „cigányoknak”, „kommunistáknak” nevezték őket.

Féligazságok

A jugoszláv háborús bűnök feldolgozása helyben nehezen halad: minden érintett nép azt állítja, hogy ő csak védekezett. A háborút mindig „a másik” kezdte. Ha kell, akár évszázadokat mennek vissza a felek: Radovan Karadzić például azzal indokolta a srebrenicai népirtást, hogy egykoron mit tettek az oszmánok a szerbekkel.

Augusztus ötödike kapcsán se sikerült a kölcsönös megbékélés – mindkét fél a maga féligazságaihoz ragaszkodik. Belgrád nem hajlandó elismerni, hogy a horvátok jogosan foglalták vissza Krajinát, amely mindig is Horvátországhoz tartozott; Zágráb pedig nem vallja be, hogy a visszafoglalás során a horvát hadsereg több száz civilt is megölt, házaikat feldúlta, és kétszázezer szerbet, Krajina többségét egyszerűen elűzte.

Augusztus ötödikén így a két ország elitje a saját értelmezését szajkózza és ünnepli.

A horvát állami ünnepségek minden évben Kninben, ebben az amúgy álmos, munkanélküliségtől sújtott városkában zajlanak. Ide sereglenek a horvát állami és egyházi méltóságok – meg persze a szélsőjobboldal ismert figurái. A knini ünnepségeket minden évben botrányok kísérik. A sátrakban például usztasa jelvényeket kapni, a koncertek alatt több ezer ember karja lendül a magasba, és az usztasák jelszavát („A hazáért készen”) skandálják. (Az usztasák működtették 1941 és 1945 között a Hitlerrel szövetséges horvát bábállamot: 1945 után az emigrációban tudott az eszmeiségük fennmaradni.) Idén a tömeg egy része arról dalolt, hogy „mi, horvátok nem bort iszunk, hanem szerb vért”.

Horvátországban tavaly óta jobboldali államfő van: Kolinda Grabar-Kitarović többször elmondta, hogy nagy rajongója az usztasa énekesnek, Thompsonnak. Az ő koncertje zárta az idei megemlékezéseket is. Azonban egyes megnyilvánulások – például, hogy többen is szerb zászlót égettek Kninben – a jobboldali zágrábi kormánynak is már kellemetlenek: a muzulmán vallású, de horvát nacionalista kultuszminiszter Zlatko Hasanbegović el is határolódott. „2016-ban az usztasa eszmeiség sehol sem szívesen látott Horvátországban” – tette világossá a miniszter, aki fiatal korában amúgy maga is usztasa lapokban publikált.

A megbékélést azonban Belgrád sem keresi. Míg Srebrenica kapcsán ma már a szerb politikusok többsége is elismeri a népirtást – tavaly Aleksandar Vučić, szerb kormányfő is lerótta tiszteletét az áldozatok előtt –, Krajina esetében csak a szerb elüldözöttekre hajlandóak emlékezni. Irinej belgrádi pátriárka csütörtökön több ezer ember előtt celebrált Belgrádban misét: az egyházi vezető azt mondta, hogy „a horvátok megvalósították az usztasák tervét, az etnikai tisztogatást”, és keményen bírálta a horvát katolikus egyházat is. „Megbocsátunk, de nem feledünk” – üzente a pátriárka.

Kézcsók után

Idén júniusban Aleksandar Vučić még kézcsókkal és virágcsokorral fogadta Kolinda Grabar-Kitarovićot Szabadkán, ahol közös nyilatkozatban erősítették meg a két ország közötti megbékélést. Belgrádnak különösen érdekében áll közeledni Zágrábhoz, mert a szerbek attól tartanak, hogy a horvátok majd megvétózzák az EU csatlakozásukat.

Alig telt el azonban egy hónap, és mostanra ismét kitört a nyilatkozatháború. Megint a múlt írta felül a jelent. Egy zágrábi bíróság ugyanis júliusban rehabilitálta Alojzije Stepinacot, aki a második világháború alatt volt Zágráb érseke. A szerbek szerint a horvát főpap nem állt ellen eléggé az usztasáknak, II. János Pál pápa azonban éppen azért avatta 1998-ban boldoggá őt, mert nem kollaborált a nácikkal. Tény, hogy Stepinac többször is tiltakozott a szerbek és a zsidók elhurcolása ellen, a szerbek azonban csak az eredményt nézik: megakadályozni ő sem tudta a népirtásokat.

Stepinac rehabilitálására Belgrád azonnal fasisztázni kezdett, a szerb külügyminiszter egyenesen „az usztasa szellemiség” újjáéledését vizionálta, mire Zágráb megint a szerb EU-tárgyalások blokkolásával fenyegetőzött.

Az ilyen forró nyári viták felettébb jól jönnek mindkét ország politikai elitjének. Horvátországban – miután fél év regnálás után nyár elején megbukott a jobboldali kormány – ősszel választások lesznek, és a súlyos gazdasági problémák helyett még a baloldali ellenzék is szívesebben beszél a múltról, a hazafiasságról. Aleksandar Vučić szerb kormányfő pedig pártjának otthoni korrupciós ügyeiről vagy a döcögő EU-csatlakozási tárgyalásokról tudja sikeresen elterelni a figyelmet, ha inkább Zágrábot és az usztasákat ostorozza.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »