Ha a tanároknak nem kell, az egészségügyi dolgozók elfogadják

Ha a tanároknak nem kell, az egészségügyi dolgozók elfogadják

Amennyiben a tanárok kudarcnak ítélik a 260 milliárd forintos tanári életpályamodellt, akkor azt a pénzt az egészségügyben dolgozók boldogan elfogadják – mondta Cser Ágnes, az egészségügyi szakszervezet elnöke. Arról is beszélt, hogy az egészségügyi bérek emeléséről folytatott tárgyalások már az idei évre is hatással lehetnek. Rogán Antal miniszter szerint a kormánynak szintén ez a célja.

Cser Ágnes megjegyezte, hogy négy „szoclib” kormány nem volt hajlandó érdemben tárgyalni azokról a bérkövetelésekről, amelyeket a jelenlegi kabinet jogosnak ismert el a közszférában. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Az egészségügyi dolgozók bérrendezésének konkrét számait a szakszervezet még nem ismeri. Szerdán, a kormányülés után már tartottak egy megbeszélést Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterrel, a részletekről azonban a következő szerdán, április 20-án tárgyalnak – mondta Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke.

Négy szoclib kormányt kritizált a szakszervezeti vezető

Az érdekvédelmi vezető hangsúlyozta, nem csak az egészségügyért, hanem a szociális ágazatért is sztrájktárgyalást folytatnak a kormánnyal. Cser Ágnes megjegyezte, hogy négy „szoclib” kormány nem volt hajlandó érdemben tárgyalni azokról a bérkövetelésekről, amelyeket a jelenlegi kabinet jogosnak ismert el a közszférában.

Cél az uniós átlag 75 százaléka

Ha korábban bekövetkezett volna, amit kértek, hogy az ágazati bérek az uniós átlag 75 százalékát érjék el öt év alatt, akkor nem hagyta volna el kényszerűségből olyan sok közpénzen képzett szakember az országot, hogy külföldön vállaljon munkát – tette hozzá.

Cser Ágnes szerint Magyarország e tekintetben a többi visegrádi országot sem éri el, azokban kétszer annyi az egészségügyi és szociális dolgozók jövedelme.

A rezidensek se mehessenek el a csillagos égig

A szakszervezet legfontosabb követelése tehát a több éven keresztüli, több lépcsős bérfelzárkóztatás. A követelések között szerepel az is, hogy már az idei költségvetést is “meg kell nyitni”, mert elfogadhatatlanok az ágazaton belüli és más ágazatokhoz képest tapasztalt jövedelmi arányok.

Elfogadhatatlan például a több éve praktizáló szakorvosok és a megtartandó friss kollégák között kialakult jövedelmi különbségek. Ha egy kezdő ügyész vagy bíró fizetése bruttó 391 ezer forint, akkor a rezidensek se mehessenek el a követeléseikkel a csillagos égig – fogalmazott.

Kifogásolta azt is, hogy a közoktatásban alkalmazott középfokú végzettségűek és a szakdolgozók jövedelme közötti havi 50 ezer forintos lehet a különbség. Cser Ágnes megemlítette még, hogy a közszférában évi legfeljebb 200 ezer forintos cafetéria keret van, a közalkalmazottak azonban nem kapnak ilyen juttatást.

Kamarai tagdíj ágytálazáshoz

Szintén kifogásolta, hogy az egészségügyi szakdolgozóknak kamrai tagdíjat kell fizetniük azért, hogy „ágytálat fogjanak”. Ezzel szemben, jóval magasabb bérezés mellett, a tanárok számára kötelező tagságú Nemzeti Pedagógus Kar költségeit az állam állja. Az MSZ EDDSZ ezért azt követeli, hogy a költségvetés az egészségügyi kamarai tagdíjat is vállalja át.

Pénteken az MTI-nek adott nyilatkozatában azt is kiemelte, az egészségügyben dolgozó, de nem egészségügyi végzettségű, gazdasági-műszaki terülten dolgozók számára szintén kértek egy bértáblát, hiszen elfogadhatatlan az ő helyzetük is.

Ha a pedagógusoknak nem kell

Cser Ágnes arról is beszélt, ha pedagógusok kudarcnak ítélik meg a 260 milliárd forintos tanári életpályamodellt, és sztrájkot folytatnak, pedig kollektív szerződésük is van, akkor ezt az összeget az egészségügyben dolgozók boldogan elfogadják.

A kormány most az egészségügyben szeretne leginkább előrelépni

A Ma reggel szombati adásában Cser Ágnes előtt Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a különböző ágazatokat érintő béremelések kapcsán azt mondta, a kormány most az egészségügyben szeretne leginkább előrelépni.

A kabinet szerint nem csak egy időszakról van szó, abban gondolkodik, hogy 2017-re, 2018-ra és 2019-re próbáljanak bérrendezési programban megállapodni az érdekképviseletekkel. Aztán, ahogy a gazdasági növekedésből jönnek a többletforrások, azokat a kormány következetesen erre a célra fogja fordítani – mondta.

Sőt!

Sőt, a kormány arra is hajlandó, hogy megvizsgálja, hogyan teljesül a 2016-os költségvetés, és ettől függően előrehozza a bérrendezés egy részét az idei évre. Mint mondta, a számok jók, a költségvetés bevételei a vártnál jobban alakulnak – nyilatkozta Rogán Antal.

Cser Ágnes közölte, meggyőződésük, hogy a bértárgyalások során az első lépcsőt még idén teljesíteni tudják.

forrás: Ma reggel/M1 / hirado.hu

The post Ha a tanároknak nem kell, az egészségügyi dolgozók elfogadják appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »