Gyurta megkönnyezte ellenfele búcsúját

Gyurta megkönnyezte ellenfele búcsúját

Még nem értékeli saját úszását, a focit háttérbe szorítja, és nagyon drukkol a Warriors kosárcsapatának az olimpiai bajnok mellúszó. Az országos bajnokság kezdetén faggattuk.

– Hogy értékeli a mai “csobbanást”?
– Nagyon rég nem versenyeztem, így már alig vártam, hogy végre medencében, komoly tétért menő versenyen álljak rajthoz.

– Versenyen nem volt, edzőtáborban annál inkább. Létezik versenyéhség, hogy a monoton edzések után ki van hegyezve arra, hogy végre versenyezhessen?
– Igen, persze! Voltunk Dohában, Floridában és persze Hódmezővásárhelyen, ahol tisztességesen készültünk, de hangsúlyozom már hiányzott a versenyzés. Én egyébként is szeretek versenyezni.

– A váltó…

– Ha a kazanyi világbajnokságra gondol, akkor nyilván sajnálom azt, ami történt, hogy nehéz helyzetbe hoztam a srácokat, de bízom benne, hogy éltünk az utolsó esélyünkkel és megszereztük a riói indulást jelentő jogot az országos bajnokságon.

– Jó formában érzi magát?
– Nem most kell csúcsformában úsznom, ez teljesen világos. A szombati utolsó versenynap után érdemes részletesen értékelni a teljesítményemet.

– Az elmúlt napokban bejelentette a visszavonulását a négyszeres olimpiai bajnok japán vetélytársa, Kojszuke Kitadzsima miután nem tudta kiharcolni az olimpiai szereplés jogát.
– Néztem a képeket, és megmondom, kicsit meg is könnyeztem az ő búcsúját. Fantasztikus alakja volt a mellúszásnak, kiemelkedő egyéniség. Nagyon tisztelem és hiányozni fog a medencéből, a versenyekről.

– Az úszó ob alatt van ideje követni a kedvenc futballcsapatainak mérkőzését. Ma az Újpest, holnap a Barcelona játszik.
– Igen, tudom, de ezekben a napokban kicsit hátrébb szorul a foci. Annak viszont nagyon drukkolok, hogy a Golden State Warriors megdöntse a Chicago Bulls győzelmi rekordját az NBA-ben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »