Gyurta Dániel se szó, se beszéd váltott edzőt

Gyurta Dániel  se szó, se beszéd váltott edzőt

Váratlanul érte a közvéleményt a hír tegnap, hogy az UTE olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszója, Gyurta Dániel edzőt vált. A riói olimpián 200 méter mellen már az előfutamokban elvérzett versenyző edzői még napokkal ezelőtt is azt tervezgették, hogy november első napjai­ban összeül a Virth Balázs–Kovácshegyi Ferenc–Széles Sándor–Gyurta Dániel négyes, és vázolják az utat, amely elvezeti a sportolót a nagy visszatéréshez a jövő nyári budapesti úszó-világbajnokságon.

Úgy tűnik, már nem lesz miről beszélni, hiszen ezen az úton a férfimell­úszás egyik nagy megújítójával, a Kanadából augusztusban hazatért Nagy Józseffel megy tovább. Ráadásul Gyurta Dániel minden eddiginél keményebben fogalmazott pénteken korábbi trénereiről, de hogy pontosan kiről beszélt, nem árulta el.

– Nem is én váltok edzőt, hanem az edzőm váltott le engem, hiszen nem tudta azokat a feladatokat elvégezni, amelyekre szükségem lett volna a felkészülésem során. Azt hiszem, arra a szakmai tudásra van szükségem, amely Nagy Józsefnek megvan.

A 27 esztendős mellúszó mindazonáltal marad a lilák kötelékében, ahogy közlése szerint a hoppon maradó edzőtrió is. Így a dolgok jelenleg úgy állnak, hogy Virthék nap mint nap látni fogják a Komjádi-uszoda medencepartján, amint egykori tanítványuk tempózik a tíz év kanadai edzősködés után családjával együtt hazahurcolkodó Nagy József utasításai szerint. Ezt az edzői kötelékbe tartozó Széles Sándor is elképzelhetőnek tartja.

Hírdetés

– Lehetséges, hogy így lesz, viszont az Újpestben ott van még 80 gyerek, akikre oda kell figyelnünk, hiszen bármikor felbukkanhat egy új tehetség

– mondta megkeresésünkre Széles, akinek nem esnek jól a most történtek. Gyurta riói kudarca után elsőként ő szólalt meg, hogy nem tudja vállalni a felelősséget a felkészülés utolsó hónapjaiért, amikor szerinte letértek az általa elképzelt útról. A váltás tényéről elmondása szerint a péntek reggeli bevásárláskor értesült, amikor odaért a sportnapilapot kínáló standhoz. Az elmúlt napokban, amikor Nagy József hazatelepüléséről cikkezett a sajtó, még csak sejtette, hogy valami történhet. Széles személyesen nem tudta elérni – most már egykori – tanítványát sem telefonon, sem e-mailben, és csak remélte, hogy az este fél 7-re jelzett interjújában Gyurta nem robbant ki majd háborút.

– Sok szép eredményt értünk el, de úgy érzem, rossz irányt vett az edző–tanítvány-viszony Sanyi bácsival – nevesítette gondját a köztévé műsorában Gyurta, aki azért a köszönetét is kifejezte a trénernek. Megjegyezte ugyanakkor, az olimpia óta nem kereste őt az edző.

Széles úgy tudja, Gyurta Virth Balázzsal kedden beszélt utoljára, de Virth nem említette edzőkollégájának, hogy a november eleji beszélgetés már nem aktuális. A szakember lapunkon keresztül végül sok sikert kívánt Gyurta Dániel­nek, aki akaratereje révén visszatérhet az elitbe a budapesti vb-n. Megérti, hogy Dani új ingerekre vágyik, csak sajnálja, hogy nem azon az úton akar kikecmeregni a most megismétlődött hullámvölgyből, amit a 2004-es athéni olimpia után már egyszer megjártak együtt.

Nagy József1952-ben született, négy gyermek apja. Edzősködött a Honvédnál, az Egyesült Államokban és Kanadában. Olimpiai bajnok tanítványai voltak: Mike Barrowman (200 m mell, 1992, Barcelona) és Rózsa Norbert (200 m mell, 1996, Atlanta). Barrowmanen kívül a kanadai Annamay Pierce-et is évekig fennálló világcsúcshoz segítette mellúszásban. Úszásban a nemzetközi Hírességek csarnokába is beválasztották 2014-ben, ez az edzőket illető legnagyobb elismerés. 15 év után tért haza idén augusztusban.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 22.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »