Gyurcsány szóvivője szerint a Jobbik még nem evett meg elég sok spenótot

A Demokratikus Koalíció (DK) kizár mindenfajta, így a választási együttműködést is a Jobbikkal – jelentette ki a DK szóvivője csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Gréczy Zsolt közölte: a Jobbik nem néppártosodási folyamaton esik át, hanem csupán átmaszkírozza magát, amit nem tartanak hitelesnek. Számukra a Jobbik "ma is ugyanaz a kirekesztő, szélsőjobbos szervezet, amelyik európai uniós zászlókat égetett", vagyis "még nagyon sok spenótot meg kell ennie a Jobbiknak, hogy az ország elhiggye ezt az átalakulást" – fogalmazott.

Úgy vélekedett: ha valamennyi "demokratikus" ellenzéki párt összefog az egyéni választókörzetekben, akkor a Jobbik nélkül is megvalósulhat az ellenzéki többség az Országgyűlésben. A jobbikos egyéni jelöltek pedig remélhetőleg pont annyi szavazatot vihetnek el a Fidesztől, amennyivel a demokratikus ellenzék jelöltje győzhet – tette hozzá.

Arról is szólt, hogy a DK az országgyűlési választásokon biztosan önálló országos listával indul, amelynek élén a pártelnök Gyurcsány Ferenc áll majd. Az egyéni körzetekről folytatott tárgyalások nyomán ugyanakkor hajlandóak támogatni bármelyik "demokratikus" ellenzéki párt egyéni jelöltjét.

Kérdésre válaszolva Gréczy Zsolt közölte: nem tud arról, hogy bármilyen párbeszéd lenne az MSZP és a Jobbik között, sőt Molnár Gyula pártelnöktől Lendvai Ildikó volt pártelnökig a szocialisták részéről minden politikus elhatárolódik a Jobbiktól.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk:

"Nagyon cuki Vona Gábor felkérése", de a momentumosok szemében még mindig nem "bizonyítottak" eleget

A TEV-esek szerint még mindig a Jobbik jelenti a legnagyobb veszélyt rájuk és fajtársaikra


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »