Gyurcsány szerint Orbánnak büdös a szája

Gyurcsány szerint Orbánnak büdös a szája

Ugyan, miről beszélne március 15-én egy sikertelenségében megkeseredett ellenzéki politikus, ha nem Orbán Viktor diktatórikus rendszeréről? Megnéztük a DK rendezvényét, és sokat tanultunk belőle (nem).

Szomorkás esőben jött össze a Demokratikus Koalíció (DK) ünnepi rendezvényére az a tucatnyi médiamunkás, aki az egybegyűltek mintegy felét jelentette a Pilvax közben. Gyurcsány Ferenc oldalán ezúttal is megjelent az adóegyszázalékos plakátok éhező gyermekeként szimpátiát követelő Vágó István, akinek politikai pályája továbbra sem jelent akkora kihívást mint megtudni, a Legyen Ön is Milliomosban tudta-e előre a helyes válaszokat, vagy tényleg olyan nagyon okos volt, mint ahogy kinézett.

Gyurcsány Ferenc beszéde viszont bár halk volt, az elszántság lángját még lehetett érezni benne, s a volt kormányfő többnyire arról beszélt, amit ilyenkor elvárhatunk tőle: Orbán nem papolhat szabadságról, mert ő az “önkény ura”, s ha a szabadságnak lenne szaga, akkor az tavaszillatú lenne, ellenben Orbán szája büdös, tehát ő inkább ne beszéljen szabadságról.

Ideje lenne belé fojtani a bűz áradatát – fenyegette meg a diktátort a demokrata, majd mondott még néhány közhelyet a zsarnokságról a mikrotüntetésen, ahol a Penny Marketes reklámsapkát már lecserélte a kék dékás fejfedő, s a lelkesebb elvtársakon kokárda helyett is a pártlogó virított.

Pajtás, hogyha látsz elesni engemet

szállj le lovadról lőj agyon engemet.

Vagy szuronyodat szegezd a mellemnek

ne hagyj sokáig szenvedni engemet!

Részlet az Esik az eső, ázik a heveder c. katonadalból


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »