Gyurcsány Ferenc: Aki nem itt él, ne is szavazzon

Gyurcsány Ferenc: Aki nem itt él, ne is szavazzon

Záradékkal írta alá a Demokratikus Koalíció (DK) a nyolcpárti megállapodást a választási törvényjavaslatról szombaton – közölte Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Facebook oldalán. Az ellenzéki párt ugyanis továbbra sem ért egyet azzal, hogy azok, akik nem itt élnek életvitelszerűen (vagy nem itt éltek az elmúlt években), szavazhassanak.

„Ne dönthessenek rólunk – mondjuk mi –, mert nem viselik döntésük következményeit. Azé a jog, akié a kötelesség. Ne határozhassa meg, hogy milyen lesz a magyar nyugdíjrendszer, oktatás, vagy az adószabályok, akinek később nem ezen szabályok között kell élnie. Szerintünk ez tisztességes elv” – írta a volt miniszterelnök a közösségi oldalán, hozzátéve, hogy meglepődtek azon, hogy ezt az elvet csak a DK képviseli a dokumentumot aláíró ellenzéki pártok között.

Mivel a szöveg egyértelműen nem határozta meg, hogy kire érti a DK a kikötést, a Hvg.hu megkereste Gréczy Zsoltot. A párt szóvivője közölte: azokra nem vonatkozik, akik tartósan külföldön dolgoznak, csak azokra a határon túli, magyar állampolgársággal is rendelkezőkre, akik nem itt élnek.

Hírdetés

Ismeretes, egy új és igazságos választási rendszer bevezetésének tervéről írtak alá megállapodást nyolc ellenzéki tömörülés – a Demokratikus Koalíció, az Együtt – a Korszakváltók Pártja, a Lehet Más a Politika, a Magyar Liberális Párt, a Magyar Szocialista Párt, a Modern Magyarország Mozgalom Párt, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd – képviselői szombaton Budapesten.

Szombati közvetítésünket az eseményről, itt tekintheti meg:

http://mno.hu/

Noha az esemény szervezői részleteiben nem ismertették a törvényjavaslatként benyújtani kívánt indítványt, sajtóértesülések szerint kétfordulós, a német rendszerre hasonlító megoldásban listás mandátumokkal korrigálnák az egyéni választókerületekben kialakult eredményt, így a 200-220 fős törvényhozás összetétele leképezné a választáson szerzett szavazati arányokat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »