Gyurcsány botrányos londoni fóruma – Cáfol a KKM

A nagykövetség munkatársai közül senki nem vett részt Gyurcsány Ferenc csütörtöki rendezvényén – tette egyértelművé a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Népszabadság kérdésére.

Mint ismert, a DK elnökének a londoni magyarok között tartott kampányeseménye botrányba fulladt. Gyurcsány meggyőzni ment a külhoni magyarokat pártja kvótareferendummal kapcsolatos álláspontjáról, ám a facebookos élő bejelentkezést félbe kellett szakítani a bekiabálások miatt. „Elnézést, nem szégyelli Ön magát?” – kiabálta be az egyik jelenlévő a londoni Brass Monkey Pubban tartott találkozón, ahol többen azt tették szóvá, hogy éppen Gyurcsány miatt jöttek el Magyarországról, hogy meg tudjanak élni, ám hiába, mert a volt miniszterelnök ide is utánuk jött.

„A találkozó elején három ember iszonyatosan hangoskodott. A többi magyar a londoni nagykövetség munkatársait ismerte fel bennük. Mikor felismerték őket, megszégyenülve, sietve távoztak. De meg lehetnek ijedve Orbánék a népszavazás miatt, ha erre használják a nagykövetséget. Silányok vagytok” – írta a történtek után Gyurcsány. A DK elnökének szavait az állítólag jelen lévő nagykövetségi munkatársakról cáfolta a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A felvételekből egyébként kiderül, hogy nem csupán három ember, hanem a közönség nagyobb része nem örült különösebben a volt miniszterelnök látogatásának. Gyurcsány mégis úgy értékelte, hogy az esemény „nagyon rendben volt”.

Közben pénteken Kakuk György, a DK egyik elnökségi tagja a nap folyamán felszólította a Fideszt és a kormányt, „ne szimuláljon terrortámadást és végképp ne hajtson végre semmiféle merényletet” annak érdekében, hogy a szavazók részt vegyenek a népszavazáson. A politikus Simicskó István honvédelmi miniszter korábbi kijelentésére reagált, aki arról beszélt, hogy Magyarországon is bármikor bekövetkezhet terrortámadás annak ellenére, hogy a kormány mindent megtesz ennek elkerülése érdekében, ezért is bír sorsdöntő jelentőséggel az október 2-i népszavazás.

A Fidesz-frakció szerint felháborító és visszataszító, hogy a DK terrortámadásokkal „viccelődik” a jelenlegi európai helyzetben, miután egy magyar kamionsofőrt „vertek félholtra migránsok”, és már 300 ember halt meg terrortámadásokban.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »