Gyűlöletkampány Magyarország ellen

Gyűlöletkampány Magyarország ellen

Az európai futballporondra 44 év után győzelemmel visszatérő magyar labdarúgó-válogatottat méltatta a nemzetközi sajtó, a szakma és a hazai szurkolók, miközben a magyar közélet egyes szereplői helyenként becsmérlően, lekezelő stílusban kommentálják az osztrákok felett aratott sikert. Az ellendrukkerek visszatérő „érve”, hogy Orbán Viktor és a Fidesz kisajátítja majd a győzelmet. Néhányan egyenesen diktatúrát vizionáltak és a labdarúgók teljesítményét is ócsárolták.

Éjszakába nyúló ünneplést rendeztek a magyar futballszurkolók az osztrákok legyőzése után, éneklő, zászlót lengető emberek vonultak az utcákra Budapesten és az ország számos településén.

Ugyanakkor nem mindenki érezte magáénak a sikert, a közösségi portálokon és egyes médiumokban folytatódott a mérkőzés előtti hangulatkeltés, amelynek visszatérő eleme, hogy a magyar futball sikereinek nem lehet örülni, mert azok Orbán Viktort és kormányát erősítik.

„Döbbenten, dermedt lélekkel figyeltem, ahogy ma a szerencsétlen magyar nép szinte egy emberként térdelt le a diktátor lába elé. Mert bizony ezt tették, amikor a ma esti, pitiáner és érdemtelen focigyőzelmet éltették” – írta Facebook-profilján Dániel Péter ügyvéd, a botrányos akcióiról elhíresült, azóta már Izraelbe kiköltözött baloldali aktivista.

Bejegyzését úgy folytatta: „Hitetlenkedve figyeltem, ahogy eddig általam értelmes embernek, karakán, kritikus demokratának tartott egyének is eksztázisban ünnepelték ezt a szar magyar focit. A magyar nép megérdemli a sorsát. A diktátor pedig gúnyos mosollyal figyeli ostoba alattvalóit…”

A Magyarország–Ausztria meccs előtt az Index internetes lap rendezett szavazást azzal a felhívással, hogy „ne félje bevallani, ha a magyar válogatott ellen szurkol.”

A voksolást magyarázó cikk kizárólag politikai szempontokkal igyekezett irányt mutatni a szavazáshoz. A cikk szerzője, Tóth Gergely úgy véli: „Harminc éve nem voltunk világversenyen, meg a nemzeti érzésnek felül

kell emelkednie a politikán, mégis sokan vannak, akik úgy érzik, annak ellenére, hogy nagyon jó lenne végre-valahára átélni már valami tényleg autentikus, tényleg katartikus, tényleg össznépi sikert, végső soron minden egyes Eb-pont a fideszes elit hamis önigazolását szolgálja.” Szerinte igazolja a lepusztuló kórházak szomszédságában emelkedő üres stadionokat, a fideszes hűbérben lévő semmirekellő klubokat, a közpénzből költekező futballoligarchákat.

Orbán Viktorról azt írta, hogy „ő maga a magyar futball, egész önképét futballfrázisokból építi fel, a háza végébe stadiont emeltetett, fiából profi

focistát akart faragni.” Végül azzal biztatta az olvasókat, hogy „bár a nyilvánosság előtt sokszor nem vállalható, 2016 Magyarországán mégis méltányolható, ha valaki a válogatott ellen szurkol.”

Ennél is tovább ment az Amerikai Népszava internetes kiadása. „Azt kívánjuk, hogy ahányszor pályára lép ez a csapat, 10-0-ra kapjon ki. Nem azért, mert nem szeretjük Magyarországot, hanem azért, mert szeretjük. A diktatúrák a sportsikerekkel hosszabbítják meg létüket. Ma este tehát hajrá, Ausztria és azt várjuk, hogy minél előbb essenek ki, hogy Orbán megszégyenülve, és ne diadalittasan térjen haza.” Szerintük ennek a csapatnak a sikere nem a magyar nép, hanem a kormányfő sikere lenne, a játékosok pedig a miniszterelnökért játszanak.

– Ebben a csapatban a magyar adófizetők több száz milliárd forintja van, a stadionokkal együtt, amelyeket Orbán a magyar nép megkérdezése nélkül, saját elhatározásából épít, mert neki ez a hobbija. Ezek a stadionok a diktatúra jelképei – állítja a cikkíró.

A Klubrádió is megszavaztatta hallgatóit a magyar válogatott Európa-bajnoki szereplése kapcsán a minap. A kérdésben sommás állítást megfogalmazó balliberális kötődésű médium azt tudakolta a közönségtől, hogy „mindazoknak a körülményeknek a fényében, amit a jelenlegi kormányzat focimániájáról, illetve a foci ellen tett lépéseiről tudunk, tudunk-e tiszta szívvel drukkolni a magyar csapatnak, vagy ezt a drukkolást valamilyen módon befelhőzik a körülmények?”

A rádió szerint a hallgatók 88 százaléka nemmel voksolt, vagyis ennyien nem tudnak tiszta szívvel szurkolni a nemzeti csapatnak.

Farkasházy Tivadar szerdán a Facebookon és a Mandiner.hu-nak is cáfolta, hogy örömmel töltené el, ha a magyar csapat vereséget szenved, amint azt az atv.hu egy korábbi, a televíziónak adott nyilatkozatára alapozva állította.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában a humorista úgy fogalmazott: „Mindig a magyaroknak drukkolok, természetesen. Viszont van egy másik énem is. Ha kikapunk, azzal vigasztalom magamat, hogy Orbán Viktornak szereztünk egy rossz napot.”

A Mandiner.hu feltette a kérdést: bánja-e, hogy a győzelem után Orbán Viktornak is jó napja van, de erre Farkasházy nem tudott válaszolni.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »