Gyulay Zsolt: A lelátók és a főépület következik

Szombaton került nyilvánosságra, hogy 2017-ben a költségvetés nem kevesebb mint ötmilliárd forintot szán a Hungaroring fejlesztésére. Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató az MNO-nak elmondta, ezen fejlesztések legfeljebb a 2018-as Magyar Nagydíjra készülhetnek el.

– Lehet már pontosan tudni, hogy hányan látogattak ki a Hungaroringre a 31. Formula–1 Magyar Nagydíjra?
– Természetesen, a legfrissebb adatok alapján a négy nap alatt 176 ezren fordultak meg a Hungaroringen. Csütörtökön 18, pénteken 30, szombaton 53, míg ma 75 ezren szurkoltak kedvenc pilótájuknak a lelátókon.

– Ez egy kicsivel elmarad a tavalyi nézőszámtól. Elégedetlen emiatt?
– Nem vagyok elégedetlen, mert ahogy azt korábban is nyilatkoztam, a labdarúgó-Európa-bajnokság és a riói olimpia között nem számíthattunk nézőcsúcsra. Úgy érzem, a 176 ezres nézőszám rendben van.

– A visszaesés oka esetleg abban is keresendő, hogy a magyar futam helyet cserélt a némettel az idei versenynaptárban?

– Szerintem ez nem volt hatással a nézőszámra.

– Szombaton nyilvánosságra került, hogy a jövő évi költségvetésből a kormány ötmilliárd forintot tett félre a Hungaroring fejlesztésére. Sokan már azt találgatják, vajon a 2017-es futamon milyen újdonságokkal találkozhatnak majd…
– A fejlesztésekről és azok megvalósulásáról még kár beszélni, hiszen előbb meg kell kapnunk az állam által ígért támogatást, majd ki kell írni a közbeszerzési pályázatot, ami állami tender esetében nem kis idő. A beérkezett pályázatokat el kell bírálni, majd ha megvannak a kivitelezők, akkor állhatunk neki a munkálatoknak. Úgy vélem, hogy a miniszter úr által említett fejlesztések a 2018-as futamra készülnek el.

– Mi lehet a következő, amit felújítanak?
– Amennyiben megvan rá a keret, akkor a lelátókat kell elsősorban felújítani, illetve a 21. század kihívásainak megfelelő új főépületre is szükség van. Vélhetően ezek lesznek a Hungaroring többéves megújítási elképzeléseinek következő fejezetei.

– Nem merült fel, hogy visszahozzák a Hungaroringre a gyorsaságimotoros-világbajnokságot?
– A Moto GP egy közönségvonzó sorozat, de ennek is megvan a jogdíja, ami vetekszik az F1-gyel. Amennyiben az állam kinyilvánítja, hogy garanciát vállal a rendezésért fizetendő jogdíj átutalására, akkor örömmel látnánk a pályánkon a világ legjobb motorversenyzőit is. Elárulom, a Hungaroring vezetésében megvan erre a kellő motiváltság.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »